Koman Vladimir és Laczkó Zsolt eddigi csapattárasáért 12 millió eurót fizet az Inter, valamint a francia Jonathan Biabiany, és egy utánpótláskorú labdarúgó játékjogát átengedi a Sampdoriának – számolt be az átigazolási hírről péntek délelőtt az MTI.
Pazzini – aki a pénteki orvosi vizsgálatot követően aláírja 2015-ig szóló szerződését – korábban Atalantában és a Fiorentinában is megfordult, a mostani bajnokságban 19 meccsen hatszor volt eredményes, de az Európa Ligában a Loki hálóját is bevette.
A 14-szeres válogatott csatár korábbi éktársa, Antonio Cassano a télen ugyancsak búcsút intett a genovai klubnak, miután összeveszett az elnökkel, az AC Milanba igazolt.
A Sampdoria ezért igyekezett csatárposzton erősíteni a mostani átigazolási időszakban: Massimo Maccarone a Palermótól, a Federico Macheda pedig a Manchester Unitedtől érkezett Genovába – utóbbi kölcsönben szerepel majd Koman és Laczkó együttesében.
Laczkót egyébként szintén télen igazolta le a Samp, amely az Európa Ligától és az Olasz Kupától már búcsúzott, s jelenleg a kilencedik helyen áll a Serie A-ban, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva nyolc pontra van a nemzetközi kupaszereplést érő hatodik helytől.
további Átigazolási hírek
A Liverpool és az Ajax pénteken megállapodott egymással az uruguayi Luis Suarez vételáráról: az angolok 26,5 millió eurót fizetnek a holland klubnak, amennyiben sikerül megegyezniük a labdarúgó képviselőjével is. Az angol klub korábbi játékosa, Németh Krisztián, az Olimpiakosz magyar labdarúgója nagy valószínűséggel a szintén a görög élvonalban szereplő Volosz együttesében folytatja pályafutását kölcsönben (MTI)