Élet-Stílus

Visszavonul a Manchester United kapusa

admin
admin

2011. 01. 27. 12:50

A Manchester United holland kapusa, Edwin van der Sar csütörtökön jelezte, a mostani szezon végén visszavonul.

Már a szezon előtt „benne volt a pakliban”, hogy 130 szerepléssel holland válogatottsági csúcstartó kapus júniusban szögre akasztja a kesztyűit, de menet közben felmerült, hogy amennyiben a fizikai és egészségügyi állapota engedi, és persze Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere is úgy akarja, akkor esetleg folytatja még egy évet.

A 40 esztendős hálóőr csütörtökön közölte a döntést: a szezon végén visszavonul.

Van der Sar leszögezte, továbbra is fittnek érzi magát, ám „ami elég, az elég”, és szeretné a csúcson befejezni a karrierjét – de legfőképpen azért határozott a visszavonulás mellett, mert a jövőben több időt szeretne tölteni a családjával.

A remek kapus 2005-ben igazolt a MU-hoz, amelyben eddig 245 mérkőzésen szerepelt, méghozzá sikeresen – erről Ferguson bizalma és állandó dicsérő szavai mellett többek között három bajnoki cím, Bajnokok Ligája- és klubvilágbajnoki győzelem tanúskodik.

A 21 éve tartó profi pályafutása során az Ajaxban, a Juventusban és a Fulhamben is megfordult – a holland klubbal szintén megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot.

Sergio Busquets hosszabbított a Barcelonával

A 22 éves, világbajnok középpályás 2015-ig írt alá csütörtökön a katalán klubhoz, amely ugyanakkor 80-ról 150 millió euróra emelte a kivásárlási árát. A korábbi Barca-kapus Carles Busquets fia az egyesület saját nevelésű játékosa. (MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.