Élet-Stílus

Hátrányból fordított a MU – videó

A United sokáig égett a blackpooli Bloomfield stadionban, azonban a bolgár Dimitar Berbatov a hajrában ismét megmentette csapatát, s a három pontot.

A veretlenül éllovas Manchester United a 72. percig kétgólos hátrányban volt, végül azonban fordított és begyűjtötte a három pontot az újonc Blackpool otthonában a Premier League korábbról elhalasztott, és kedden pótolt mérkőzésén.

A találkozót ellenkező előjellel kezdte a két gárda: a United hétvégén a Birmingham együttesét oktatta (5-0), az őszt jól kezdő hazaiak viszont legutóbbi öt mérkőzésükből négyet veszítettek el. Az első félidő végén viszont a papírforma borult, a Blackpool 2-0-ra vezetett. A skót Charlie Adams két remek szöglete után előbb Cathcart fejelt a kapuba, majd a 44. percben egy kavarodás után DJ Campbell növelte az előnyt.

Szünet után a Blackpool közel járt a harmadikhoz – Taylor-Fletcher kísérletét a gólvonalról mentette Rafael – majd a Bloomfield közel 16 ezer nézője egy emberként ugrott talpra: Rafael szorításában Varney esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt.

Szép lassan a manchesteriek is észlelték, hogy nagy baj lehet a szunyókálásból. A United éledését Scholes egészséges lövése vezette fel, a 72. percben pedig már 2-1 állt a tabellán. Nanitól indult az akció, Fletcher Berbatov elé játszott, s a bolgár igazolta, hogy nagy formában van. Kilencven másodperc múlva odalett a hazai előny: Giggs hosszú indításánál tétováztak a hazai védők, s a színtelen Rooneyt váltó Hernandez kihasználta a vacillálást.

Blackpool-Manchester United – összefoglaló:


A diktált tempót nem bíró hazaiak az utolsó percekben még egyszer kapituláltak (Berbatov), s így a United nemhogy megőrizte veretlenségét, de tovább növelte előnyét a bajnoki táblázaton. Rossz hír a listavezetőnek, hogy a találkozón Rafael súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, a brazilt a 80. percben hordágyon kellett levinni a pályáról.

Premier League – elhalasztott mérkőzések:
Blackpool-Manchester United 2-3 (2-0)
Bloomfield Road, 15 574 néző. Vezette: Walton
Gól: Cathcart (15.), Campbell (44.), illetve Berbatov (72., 88.), Hernandez (74.)
Blackpool: Kingson – Eardley, Evatt, Cathcart, Baptiste – Grandin, Adam, Vaughan – Taylor-Fletcher (Harewood, 74.), D. Campbell, Varney (M. Phillips, 68.)
MU: Van der Sar – Rafael da Silva (Anderson, 80.), Smalling, Vidics, Evra – D. Fletcher, Scholes, Gibson (Giggs, 46.), Nani – Berbatov, Rooney (Hernandez, 66.)

Wigan-Aston Villa 1-2 (0-0)
Gól: McCarthy (80.), illetve Agbonlahor (50.), A. Young (61., 11-esből)

Az állás:
1. Manchester United 51 pont (51-21, 23 mérkőzés), 2. Arsenal 46 (48-22, 23), 3. Manchester City 45 (37-20, 24), 4. Chelsea 41 (42-19, 23), 5. Tottenham 38 (32-26, 23), 6. Sunderland 37 (28-24, 24), …12. Blackpool 28 (34-41, 23), 13. Aston Villa 28 (27-40, 24),…18. Wigan 22 (20-39, 24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik