Élet-Stílus

A világbajnokkal szövetkezik az MLSZ

admin
admin

2011. 01. 24. 17:32

Együttműködési megállapodást kötött a magyar és a spanyol futballszövetség.

A megállapodás értelmében a magyar szakemberek megismerhetik majd a működési folyamatokat a világbajnok csapat hazájában. Az erről szóló szerződést Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és Ángel María Villar, a spanyol szervezet vezetője írta alá Budapesten.

„Másodszor sikerült találkoznunk az elmúlt fél évben. Páratlannak, és példaértékűnek tekintem Villar úr elnökségét, remélem, egyszer a magyar elnökség munkája is ilyen eredményekkel párosul, mint amilyeneket a spanyol elért. Ha eredményesek akarunk lenni, akkor azokról kell példát venni, akik a közelmúltban nagy sikereket értek el. Fontos szerződés ez a nemzetközi futballdiplomáciában is. Bízom benne, hogy a megállapodás közelebb visz minket oda, ahol voltunk” – mondta Csányi, aki szerint a szerződés abban is segíthet, hogy a két ország csapata a közeljövőben egy barátságos meccsen összemérje tudását – de ebben a kérdésben konkrétumokról még nem esett szó.

A megállapodás több területre is kiterjed: a felek segítséget nyújtanak majd egymásnak az edző-, utánpótlás- és játékvezető képzésben, valamint a magyar szövetség szakembereket küld ki Spanyolországba, akik tanulmányozhatják az ottani munkát.

„Ez a megállapodás még csak a bevezetés, és remélem, tovább terjedhet majd. Az ötvenes években a magyaroknak csodálatos futballja volt, és sokat tanultunk tőlük. Most ránk figyel a világ, ugyanis válogatottunk az elmúlt években világbajnokságon és Európa-bajnokságon is diadalmaskoott” – mondta Villar, aki egyedálló módon immár 22 éve áll a spanyol szövetség élén, emellett pedig a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnöke, valamint az európai szövetség (UEFA) játékvezetői bizottságának elnöke is egyben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.