Élet-Stílus

Nem kaszálták el a Szigetet

Konkrét pénzösszegekről nem tárgyalt Tarlós István Gerendai Károllyal, inkább elvekről egyeztettek, és egyelőre abban állapodtak meg, hogy pénteken folytatják a megbeszélést – mondta el a fesztiválszervező az fn.hu-nak a kabinetülés után.

Hétfőn délelőtt a városvezetés teljes vezérkara előtt közel 20 fős tárgyalást tartottak, ahol a főpolgármesteren és a fesztiválszervezőkön kívül az alpolgármesterek, a kabinetfőnök, a főtanácsadók, jegyzők is jelen voltak.

Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője szerint biztató, hogy nem összegekről volt szó, hanem elvekről, és arról a megközelítésről, hogy Budapest számára hogyan lehet minél jobban átláthatóvá tenni, hogy milyen előnyei származnak a városnak, a város cégeinek a Szigettel való megállapodásból. A városvezetők a díjmentességről továbbra sem akarnak tárgyalni, de úgy látszik, keresik a lehetőségét, hogy a Sziget a pénzen kívül milyen egyéb lehetőségeket tud nyújtani, amely a városnak is előnyére szolgálna.

Ezen belül felmerült például egy együttműködés lehetősége a BKV-val is, eszerint a fesztiválos hetijegybe bele lehetne építeni egy BKV-s hetibérlet árát is, amely Budapestnek bevételként jelentkezne, és így a látogatók is pluszszolgáltatást kapnának.

A Sziget Fesztivált sújtó díjról két hete lehetett hallani, amikor Budapest városvezetése bejelentette, hogy senki nem mentesülhet a díjfizetés alól. Mindeközben az is kiderült, hogy az előző városvezetés által megállapított, de elengedett összeg 2,5 milliárd forint lenne, amit a közel ugyanekkora költségoldallal működő Sziget fesztivál egyértelműen nem tudna kifizetni. A polgármester azóta már elmondta, hogy 1-1,5 milliárd forintot hajlandóak lennének elengedni a rendezvénynek, de így is egyértelmű, hogy még a jobb esetben fennmaradó 1 milliárd forintot sem tudnák kigazdálkodni a 80-100 milliós hasznukból.

Tartja-e Tarlós az ígéretét?

Gerendai Károly korábban az fn.hu-nak elmondta, hogy ez a terület ebben az állapotában senkinek nem adható bérbe, vagy csak minimális értékért. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a Hajógyári-sziget ezen értéke nem nulla, és valamennyit hajlandóak is lennének fizetni, de a városvezetés által kért összeg nagyságrendekkel eltér attól, amit képesek lennének kigazdálkodni.

Miközben Tarlós István megválasztás előtt azt az ígéretet tette, hogy ha ő lesz a főpolgármester, akkor a Sziget Fesztivál megkapja majd azokat a támogatásokat, amit eddig is megkapott. Múlt heti sajtótájékoztatóján már leszögezte, hogy senki nem kap ingyenes közterület-használatot: „Milyen alapon volt itt az ingyenesség, amikor százmilliárdos hiánya van a fővárosnak?” – tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy a közelmúltban a kulturális államtitkár ingyenes közterület-használati engedélyét utasította el.

Tarlós István közölte: meg kell keresni gazdag kerületeket, virágzó vidéki városokat, például Szegedet, a Sziget támogatása érdekében. “Ki lehet húzni a kardot a haza védelmében, a belváros és Szeged is beszállhat a Sziget támogatásába” – fogalmazott. Atkári János pénzügyi főtanácsadó pedig közölte, hogy tavaly 4,5 milliárd forinttól esett el a főváros, mert több rendezvény ingyenesen használhatta a főváros közterületeit. Ebben az esetben azonban kérdéses, hogy a Sziget 2,5 milliárdjától hogyan estek el, ha azt a rendezvény nem képes kigazdálkodni, és máshová költözik, vagy elmarad.

Elbocsátó szép üzenet?

Az fn.hu-nak nyilatkozó ingatlanpiaci szakértők szerint piaci alapon az lenne ésszerű, ha a terület bérleti díját a várható nyereséghez kötnék, ha pedig egy bérbeadó ehhez képest ilyen irreális összeget állapít meg, az leginkább azt jelenti, hogy a bérlőt inkább házon kívül szeretné tudni.

Mindeközben a fesztivál szervezői arra hívják fel a figyelmet, hogy a rendezvényük eddig mindenkinek hasznos volt. Egy KPMG által végzett tanulmánya szerint a Sziget több mint 3,5 milliárd forint pozitív GDP-hatással bír, 1,4 milliárd forint addicionális adó- és járulékbevételt eredményez, illetve több mint kétmilliárd forint munkajövedelmet generál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik