Élet-Stílus

Eldőlt a Realhoz visszavágyó Nistelrooy sorsa

admin
admin

2011. 01. 24. 16:01

Ruud van Nistelrooy nem tér vissza a Realhoz; a Hamburg végérvényesen visszautasította a királyi klub ajánlatát.

A Hamburg ellenállásán megbukott a csatár visszatérése Madridba, így a Real vezetőinek új labdarúgó után kell nézniük, ha a pótolni szeretnék a fél évre kidőlt Gonzalo Higuaínt.

Bernd Hoffmann, a német klub elnöke hétfőn arról számolt be, hogy visszautasították a Real Madrid ajánlatát, amely készpénz (kétmillió euró) mellett egy barátságos mérkőzés lehetőségét tartalmazta, továbbá megjegyezte, ezzel ők lezártnak tekintik az ügyet.

„A nemzetközi kupaszereplést jogosító helyért harcolunk, és aligha lehetünk sikeresek Ruud van Nistelrooy nélkül” – tette hozzá kikötővárosiak honlapjának nyilatkozó főnök.

A Hamburg álláspontja cseppet sem meglepő azok után, hogy az egyesület igazgatója, Bastian Reinhardt pénteken kijelentette, hogy ragaszkodnak a tavaly januárban, éppen a Realtól igazolt holland csatárhoz, s nem engedik el, hiába állítják ennek ellenkezőjét egyes spanyol lapok.

Egyébként a 67-szeres holland válogatott támadó örömmel ment volna vissza Madridba, olyannyira, hogy állítólag megfenyegette a jelenlegi klubja vezetőit, hogy amennyiben visszatartják, nem lép többet pályára a Hamburg mezében. Azóta két találkozót is végigjátszott, s azok közül az egyiket, a Schalke elleni bajnokit éppen ő döntötte el.

A jelek szerint Hamburgban folytatja a gólgyártást…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.