Élet-Stílus

Ronaldo elsüllyesztette a Villarrealt – videó

admin
admin

2011. 01. 10. 09:20

A Real Madrid portugál ásza, Cristiano Ronaldo három góllal és egy gólpasszal járult hozzá a Villarreal legyőzéséhez a Primera División 18. fordulójában.

Cristiano Ronaldo 18 bajnokit követően már 22 gólnál jár a mostani szezonban, a Villarreal elleni, vasárnap esti rangadón három góllal és egy gólpasszal rukkolt ki.

A sárga tengeralattjárónak becézett vendégcsapat a második félidő 10. percéig egészen jól játszott, s kétszer is megszerezte a vezetést a Bernabeuban, a portugál azonban hátára vette a Real Madridot, és mindkétszer egyenlített. Előbb egy formás akció végén, Benzema és Özil közreműködésével közelről belsőzött a hálóba, majd Ruben zseniális emelésére közeli fejessel válaszolt Xabi Alonso bal oldalról beívelt szabadrúgása után.

A fordulás követően a madridi csapat „felőrölte” a vendégeket, és Ronaldo újabb góljával a győzelem útjára lépett. A Real hetese ezúttal egy kapu előtti kavarodás után, a földről feltápászkodva kaparintotta meg a labdát, amelyet aztán két védő között továbbított a kapuba. A remek teljesítményére pedig a Kakának adott gólpasszal tette fel a koronát.

Real Madrid-Villareal 4-2

José Mourinho vezetőedző nem éppen a legsportszerűbb módon ünnepelte meg a nemrég visszatérő brazil találatát: átment az ellenfél kispadja elé, majd ott karjával a levegőbe csapott. Az első Villarreal-gólt szerző, időközben lecserélt Cani erre egy palackkal célba vette a provokátor trénert, s bár nem találta el, a piros lapot így sem úszta meg…

A Real győzelmével tapad a Barcelonára (továbbra is két pont a lemaradása), a Villarreal maradt a harmadik, de Valencia két pontra megközelítette, miután a korábban büntetőt elhibázó Mata hajrában szerzett góljával 1-0-ra diadalmaskodott a Levante otthonában.

Primera División, 18. forduló:
Levante-Valencia 0-1 (0-0)
Gól: Mata (83.)

Real Madrid-Villarreal 4-2 (2-2)
Gól: C. Ronaldo (10., 45., 79.), Kaká (82.), ill. Cani (7.), Ruben (18.)

Korábbi eredmények:
Espanyol-Real Zaragoza 4-0
Real Mallorca-Almería 4-1
Osasuna-Getafe 0-0
Deportivo La Coruna-Barcelona 0-4
Real Sociedad-Sevilla 2-3
Málaga-Athletic Bilbao 1-1

Hétfő:
Hércules-Atlético Madrid, 21:00

Az élcsoport:
1. Barcelona 49 pont
2. Real Madrid 47
3. Villarreal 36
4. Valencia 34
5. Espanyol 31
6. Atlético Madrid 27

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.