Élet-Stílus

Webb döntötte el a rangadót – videó

admin
admin

2011. 01. 09. 16:49

Howard Webb játékvezető főszereplésével jutott tovább a Manchester United az FA Kupa rangadóján a Liverpool ellen.

Nem indult jól a szombaton kinevezett Kenny Dalglish szereplése a Liverpool kispadján. Egy tizenegyessel és egy kiállítással segítette a hazai Manchester United csapatát Howard Webb, akik ezzel az egy góllal meg is nyerték a Liverpool elleni rangadót. Az első percben Berbatov tört be a Liverpool tizenhatosának szélén, majd Agger mellett elesett. A játékvezető tizenegyest ítélt, amit Giggs biztosan értékesített.

A gól szemmel láthatóan visszafogta kicsit az amúgy is gyenge formában lévő vendégeket. Mikor kezdett volna magához térni a vendégcsapat, akkor Gerrard a pálya közepén csúnyán beleszállt Carrickbe, amire Webb egyből piros lapot mutatott fel, kicsit túlreagálva a szabálytalanságot.

A második félidőben tíz emberrel rohamozott a Liverpool, és amennyire tudott, helyzeteket is kidolgozott. A Manchester ráadásul kicsit visszahúzódóbban, enerváltabban is játszott, ám emberelőnyüket kihasználva így is képesek voltak helyzetek kialakítására. Végül egyik fél sem volt képes újabb gólt szerezni, így végül a Manchester United egygólos győzelemmel jutott a 32 közé. A hazaiakat ugyan erősen támogatta a bíró két vitatható ítélete, azonban feltételezhető, a MU akkor is győztesen vonulhatott volna le, ha nem kap ekkora előnyt.

A Tottenham a harmadosztályú Charlton Athleticet fogadta, és Townsend, illetve Defoe két góljával biztosan nyert három góllal.

A Chelsea hetet lőtt Fülöp Mártonnak és csapatának, a második osztályban szereplő Ipswich Townnak.

A Manchester City nem bírt a másodosztályban található Leicester Cityvel, így ezt a találkozót újrajátszák. Már az első percben megszerezték a vezetést a hazaiak Bamba révén, majd fordított a Manchester City, ám a 64. percben King potyagóljával egyenlítettek a hazaiak, és kiarcolták az újrajátszás lehetőségét.

Fa Kupa, 32 közé jutásért:
Tottenham – Charlton Athletic 3-0 (0-0)
Gól: Townsend (49.), Defoe (58., 60.)

Manchester United – Liverpool 1-0 (1-0)
Gól: Giggs (2. – tizenegyesből)
Kiállítva: Gerrard (32., Liverpool)

Chelsea – Ipswich Town 7-0 (3-0)
Gól: Kalou (33.), Sturridge (34., 52.), Edwards (41., öngól), Anelka (49.), Lampard (78., 79.)

Leicester City – Manchester City 2-2 (1-2)
Gól: Bamba (1.), King (64.), ill. Milner (23.), Tevez (45.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.