Élet-Stílus

Volt játékosai tréfálták meg a Juventust

admin
admin

2011. 01. 06. 18:18

A szinte az egész meccset emberhátrányban végigjátszó Juventus hazai pályán három góllal kikapott a Parmától a Serie A idei első fordulójának nyitómeccsén. Cassano gólpasszal debütált a Milanban. Videó.

A torinói mérkőzésen a hazaiak sérülés miatt már az ötödik percben elveszítették legjobb csatárjukat: Fabio Quagliarrellának Paci lépett oda keményen, a támadó cserét kért, s úgy tűnik, komoly a térdsérülése. A volt nápolyi helyett Amauri érkezett, Felipe Melo helyett viszont senki – a 17. percben a házigazdák emberhátrányba kerültek, miután a bíró kiállította a Pacinak durván törlesztő brazilt.

A létszámfölényt a Parma kíméletlenül kihasználta. A vendégek fő mozgatórugója – ki más? – a nyáron éppen a Juventustól fele-felében megszerzett Sebastian Giovinco volt, aki kiváló játékával és két góljával kihasználta a hazaiak tehetetlenségét. Az „Atomhangya” előbb a 41. percben keserítette a torinóiakat, amikor Zaccardo ívelése után Gobbi fejelt, Storari védett – viszont a kipattanó már Giovincóé volt.

Juventus-Parma – összefoglaló:


Szünet után kevéssel az Olimpico egykori kedvence ismét betalált (ezúttal Valiani labdáját értékesítve), majd egy nagy Juve-lehetőséget (Pepe szabadrúgásból kapufát lőtt) egy hazai gól követett; Aquilani beadása után Legrottaglie szépített egy formás fejessel.

Ám a torinóiaknak nem volt visszaút, hisz ismét Giovinco következett, akinek passza után Crespo remekül játszotta magát tisztára, Chiellini csak szabálytalankodni tudott, s a megítélt büntetőt az argentin bevágta.

A hajrában egy másik ex-torinói, Palladino is betalált, odalett a Juve tizenhárom bajnoki óta tartó veretlensége.

Cassano gólpasszal debütált
Antonio Cassano csereként beállva gólpasszt adott, ezzel új csapata, a listavezető A Milan 1-0-ra győzött a Cagliari vendégeként a Serie A 18. fordulójának csütörtöki játéknapján. A Sampdoriától szerződtetett válogatott játékmester egy másik csereembert, a 20 éves Sierra Leone-i Rodney Strassert hozta kihagyhatatlan helyzetbe a 85. percben.

Az élmezőnyhöz felzárkózó A Roma fordulatos mérkőzésen nyert a Catania ellen, a győztes gólt a montenegrói Mirko Vucinic jegyezte. A magyar érdekeltségű csapatok közül a Rudolf Gergelyt nélkülöző Genoa gólnélküli döntetlent játszott a harmadik helyen álló Lazióval, míg Koman Vladimir együttese, a Sampdoria – a magyar középpályást a 65. perctől soraiban tudva – sima vereséget szenvedett a Palermo otthonában. A Bresciában Vass Ádámot a 72. percben lecserélték, csapata pedig 2-1-re kikapott a Cesenától.

Serie A, 18. forduló:
Juventus-Parma 1-4 (0-1)
Olimpico, 22 ezer néző. Vezette: De Marco
Gól: Legrotaglie (60.), illetve Giovinco (41., 48.), Crespo (62., 11-esből), Palladino (92.)
Kiállítva: Felipe Melo (17.)
Juventus: Storari – Sörensen (Sissoko, 55.), Chiellini, Legrottaglie, Grosso – Kraszics, Aquilani, Felipe Melo, Marchisio – Del Piero (Pepe, 30.), Quagliarella (Amauri, 5.).
Parma: Mirante – Zaccardo, Paletta, Paci, Gobbi – Morrone, Dzemaili, Candreva – Valiani, Crespo (Palladino, 65.), Giovinco (Calvo, 87.).

Roma-Catania 4-2 (1-2)
Gól: Borriello (5., 47.), Vucinic (86., 90.), illetve Silvestre (30.), Lopez (38.)

Bologna-Fiorentina 1-1 (1-0)
Gól: Di Vaio (5.), illetve Santana (67.)

Brescia-Cesena 1-2 (0-2)
Gól: Eder (50.), illetve Jimenez (33.), Ceccarelli (41.)

Cagliari-Milan 0-1 (0-0)
Gól: Strasser (85.)

Genoa-Lazio 0-0

Lecce-Bari 0-1 (0-0)
Gól: Okaka (78.)
Kiállítva: Giacomazzi (90., Lecce)

Palermo-Sampdoria 3-0 (1-0)
Gól: Miccoli (37.), Migliaccio (50.), Maccarone (79.)

Udinese-Chievo 2-0 (2-0)
Gól: Sanchez (14.), Di Natale (25.)
Kiállítva: Pinzi (35., Udinese)

Az élcsoport:
1. Milan 39 pont (30-13), 2. Lazio 34 (24-16), 3. Napoli 33 (26-17, 17), 4. Roma 32 (26-22), 5. Juventus 31 (33-21), 6. Palermo 30 (32-22), 7. Udinese 26 (23-21), 8. Inter 23 (20-14, 15)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.