Élet-Stílus

Lehetett ésszel is rabolni

admin
admin

2011. 01. 02. 12:50

Nem volt leányregény a török hódoltság peremén élni a 16-17. századi Magyarországon: az egyszerű embert boldog-boldogtalan megrabolhatta, megverhette, vagy zsarolhatta. A nyugat-magyarországi Újfaluban „csak” a gazdagabbakat fosztották ki, máshol azonban egész falvak néptelenedtek el a dúlások miatt.

A 16-17. századi Magyar Királyság területén a falvak igen megsínylették az 1606-1683 között fennálló békét, mivel az nem akadályozta meg a törököket abban, hogy átjárva a magyar végvárrendszer várai között, falvakat hódoltassanak, adóztassanak és raboljanak meg.

Ezen a helyzeten csak rontott az 1619-1622 közötti időszak, amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) kihasználta a nagy európai háborút (a harmincéves háború 1618-1648 között), és hátba támadva a Habsburgokat a nyugat-dunántúli területeket is „meglátogatta”.

Ennek köszönhetően ekkor a Batthyányak dunántúli birtokain nem csak a törökök, de még Bethlen katonái és az ellenük vonuló német zsoldosok is fosztogattak. Sőt, úgy tűnik, hogy ez utóbbiak több kárt tettek itt 1619-1622 között. A fennmaradt források alapján nehéz különbséget tenni az elkövetők szerint, de azért mégis van különbség: a rablás semmilyen körülmények között nem etikus morális értelemben, ámde lehet profin, szabályszerűen csinálni, de amatőr módon is.
Újfalu a török-korban

A rohonc-szalonaki uradalom a 17. században a Batthyány család tulajdonában volt. Ennek egy faluja Újfalu. Woppendorfot az urbáriumok (birtokösszeírások) Uy Falu néven Szent Mihály vidékéhez sorolják. 1567-ben 7 egésztelkes jobbágyot és 10 zsellért jegyeztek fel. 1576-ban már 8 egésztelkes jobbágy élt a faluban. Bocskai hadjárata idején (1604-1606) pedig tűzvész pusztított itt.

1609-ben a falunak már 17 jobbágycsaládja volt, ami nagyjából 80-90 lakost jelent. 1616-ig mindössze 4 család vándorolt el, egy új érkezett (amely tovább is vándorolt), de a családfők száma nem csökkent 1623-ig. Tehát a falu létszámváltozás nélkül vészelte át a Bethlen-féle „rebellió” (1619-1622) időszakát.

Az ott élő jobbágycsaládok kitartottak otthonuk mellett, így az újfalui migráció elhanyagolható mértékű volt. Ez viszonylag ritka, hiszen számos település lakói nem bírták a török fosztogatásokat, vagy az egyéb sorscsapásokat – mint amilyen a korban csak „rebellióként” emlegetett Bethlen-féle 1619-1622-es Habsburg-ellenes hadjárat volt – és elvándoroltak lakóhelyükről.

Székesfehérvár ostroma 1601-ben (wikipedia.hu)

Székesfehérvár ostroma 1601-ben (wikipedia.hu)

A nagy fosztogatás

1622. március 3-án 10 károsult jobbágyot jegyeztek fel ebben a faluban, vagyis a falusi családok 60 százalékát rabolták meg 1619-1622 között. Tíz falusit károsítottak meg, közülük mindössze háromnak okoztak komoly anyagi veszteséget a fosztogatók: Sandli Andrénak (kb. 48 ft), Krump Ivánnak (50 ft) és Krisanics Jurikának (kb.60 ft). Emlékeztetőül: egy ló ára ekkor átlagosan 15 forint volt. Hármójuknak, valamint Kormatt Hansnak semmi ingó vagyona sem maradt, bár Sandli André malmot üzemeltetett Újfaluban, ami 1623-ban is működött.

Tehát az ebben a faluban okozott, körülbelül 200 ft értékű kárból körülbelül 160 ft esik erre a három személyre, azaz a rablások a falu három leggazdagabb jobbágyát érintették. Így a maradék hét károsult átlagosan, mindössze 6 ft kárt szenvedett el. Érdekes, hogy a faluban lóból maradt meg a legtöbb, lévén az egyik legértékesebb lábasjószág, ennek elrejtésére figyelhettek legjobban a falusiak, vagy távolabb lévő legelőkön füveltették őket. Viszont a károk zömét az elvitt ruházat értéke (96 ft) teszi ki.

Akár a német zsoldosok, akár törökök rabolták meg a falut, mesterien tették: csak anyagi kárt okoztak, méghozzá a leggazdagabbaknak, a mozdítható értékeket vitték el, de az „aranytojást tojó tyúkot” nem vágták le. Ha úgy tetszik, „etikusan” és praktikusan jártak el, betartva az alapszabályt: élni és élni hagyni.

Aki könnyebben megúszta… és aki nem

Újfalu a rohonc-szalonaki uradalom egyik legkisebb falva volt és a többi faluhoz képest kevesebb anyagi kárt szenvedett el. Ámde önmagához viszonyítva mégis komoly csapás érte, hiszen legvagyonosabb rétege egy csapásra veszítette el javait, az egyébként sem gazdag falu tovább szegényedett. Ugyanakkor a családok itt beletörődéssel tűrtek, helyben maradtak, nem hagyták el falujukat.

Ezzel szemben például a Zala megyei Alsópáhok jóval szegényebb falu volt, már 1566-tól folyamatosan hódolt és adót fizetett a törököknek. Sőt, ezt az adót még feljebb is srófolták a későbbiekben. Ennek köszönhetően 1605 és 1650 között az eredeti 12 családból összesen 4 maradt helyben.

Itt egyértelműen a törökök okoztak károkat: az 1640-es években több embert is túszul vittek innen, sőt 1654-ben 25 lovassal rácsaptak a falura, az összes ott talált állatot elvitték. Az egyik falusit összeverték, egy asszony arcát megégették. Így folyamatosan rombolták a falu adózó képességét és morálját. Lám, még rablás és rablás között is van különbség…

cikkünk szerzője

Illik Péter a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara (PPKE BTK) Történettudományi Intézetének megbízott előadója. Szakterülete a 16-17. századi magyar életmódtörténet. Ezen belül fő kutatási területe a Magyar Királyságban okozott török károk – faluhódoltatás, végváriak és falusiak megölése, elrablása, adóztatás, faluégetés – számszerű felmérése korabeli kártételi listák alapján.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.