Élet-Stílus

Leonardo bajnok akar lenni az Interrel

Az Inter új vezetőedzője, Leonardo a jelentős lemaradás ellenére bízik a bajnoki cím megvédésében.

Az Inter némi meglepetésre a városi rivális AC Milan korábbi játékosát, technikai igazgatóját és vezetőedzőjét választotta szakvezetőnek a kirúgott spanyol Rafa Benítez helyett, és Leonardót rocksztároknak kijáró lelkesedéssel fogadták a milánói klubnál.

A 41 esztendős brazil szakvezető nagy taps közepette kezdett bele mondókájába a sajtótájékoztatóján. Először is tisztázta a Milannal való viszonyát, köszönetet mondott a piros-feketéknél eltöltött 13 évért, de kijelentette, szabad emberként örömmel fogadta el az Inter ajánlatát.

„Romantikus alkat vagyok. Nem munkát kerestem, hanem álmot, és most hatalmas kihívás előtt állok” – mondta Leonardo, aki egy szezon után májusban állt fel a Milan kispadjáról, miután többször is összekülönbözött Silvio Berlusconi tulajdonossal.

A milánói ellenlábas főnöke, Massimo Moratti ugyanakkor bízik benne, mint elmondta, mindig is csodálta Leonardót, aki szerinte képes nagy nyomás alatt is jó munkát végezni.

Az Internél nem lesz könnyű dolga, hiszen a csapat pillanatnyilag csak a hetedik a bajnokságban, és jelentős lemaradása a Serie A-ban éllovas AC Milannal szemben.

„A 13 pontos hátrány nem kevés, ugyanakkor még sok van hátra a bajnokságból, s én hiszek abban, hogy megszerezhetjük a scudettót” – mondta Lenardo, aki január 6-án, a Napoli elleni bajnokin debütál majd az előző szezonban triplázó Inter kispadján.

Méghozzá számára ismerős helyen, a San Siróban.

Nyolcmillió euró a brazil karmester ára

Brazil sajtóértesülés szerint nyolcmillió eurót kell átutalnia az AC Milan számlájára annak a klubnak, amelyik meg akarja szerezni Ronaldinhót. Az aranylabdás játékost Grémio, a Palmeiras és a Flamengo is igyekszik hazacsábítani Brazíliába, de olasz kérője is akad, s ügynöke szerint Spanyolországból és Angliából is van érdeklődő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik