Élet-Stílus

Új vezetőedző a Lokinál

admin
admin

2010. 12. 20. 23:37

Új vezetőedzővel kezdi meg a felkészülést Debrecen labdarúgócsapata, miután a klub hétfői, éjszakába nyúló igazgatótanácsi ülésén Herczeg András klubmenedzser jelezte: más jellegű feladatot szeretne végezni a piros-fehéreknél.

A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint Herczeg András szakmai igazgató lesz, amely egy újonnan létrehozott poszt, és ennek konkrét feladatkörét január 3-án pontosítják. Nagy valószínűséggel ekkor kerül sor az új vezetőedző és szakmai stábjának kinevezésére is.

A DVSC Futball Szervező Zrt. igazgatótanácsa hétfőn meghallgatta Herczeg András beszámolóját az elmúlt három év munkájáról, elfogadta azt, és – mint Szima Gábor klubelnök jelezte – felkérte a szakembert a folytatásra. Herczeg András az ajánlatot azzal utasította el, hogy elfáradt az elmúlt három évi klubmenedzseri és az azt megelőző három évi pályaedzői munkájában.

Az 54 éves tréner 2007 őszén, a cseh Miroslav Beranektől vette át a DVSC-TEVA irányítását klubmenedzserként, munkáját Bücs Zsolt és a szerb Zoran Spisljak segítette. Herczeg András pályaedzőként dolgozott a klubnál 1994-1997, valamint 2004-2007 között, 1997-1998 között pedig vezetőedzőként irányította a hajdúságiakat.

Az MTI-nek a klubtól kapott információi szerint az idén nyáron UEFA pro-licences edzői képesítést szerző tréner nem az első csapatnál kap majd feladatokat, hanem az utánpótlás nevelésében számítanak rá. Novemberben a városi közgyűlés a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetői posztjára is Herczeg Andrást nevezte ki a korábbi jelölt visszalépése miatt.

Herczeg irányításával a DVSC-TEVA 2008-ban ezüstérmes lett a bajnokságban, 2009-ben viszont – egy év kihagyás után – újra a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Ebben az évben – magyar csapatként 14 év után először – bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. 2010-ben a trénerrel a klub történetének legsikeresebb évét zárta: a bajnoki címvédés mellett elhódították a Magyar Kupát, a Ligakupát és a Szuperkupát is.

A nemzetközi szereplésben ismét bravúrt értek el azzal, hogy bejutottak az Európa Liga csoportkörébe, ahol az olasz Sampdoria hazai legyőzése után már pontoknak is örülhettek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.