Élet-Stílus

Lochte lehet az új Phelps

admin
admin

2010. 12. 20. 13:32

A szakértők szerint az amerikaiak klasszis úszója, Ryan Lochte a 2012-es londoni olimpián akár megismételheti honfitársa, Michael Phelps rekordját.

A vasárnap véget ért rövidpályás vb-n Lochte hat arany- és egy ezüstéremmel zárt: megnyerte az összes egyéni versenyt, amelyben rajthoz állt, valamint hozzásegítette a győzelemhez a 4×100-as vegyesváltót, és második lett a 4×200 gyorsstaféta tagjaként.

„Lassan a világ legjobb úszója lesz, s a fejlődése olyan utat jár be, amelynek úgy tűnik, egyelőre nincs vége. Még nem is láttunk mindent, amire képes lehet. Az egyik nagy előnye, hogy könnyen edzhető, és a szakmai stáb úgy gondolja, akár nyolc számban is szerezhet aranyérmet” – mondta róla David Marsh, az amerikai válogatott másodedzője.

A 26 éves Lochte a legeredményesebb versenyzőként zárta a rövidpályás vb-t, ráadásul 200 és 400 vegyesen egyéni világrekordokat döntött, amelyre ebben az évben – a szuperdresszek januári betiltása óta – először volt példa. A zárónapon két óra leforgása alatt három sikert könyvelhetett el, nyert 200 m háton, 100 m vegyesen, valamint 4×100 m vegyesen a váltóval. A nyitónapon a 200 gyors megnyerésével kezdte a sikerszériáját.

A 14-szeres olimpiai aranyérmes Michael Phelps 2008-ban Pekingben nyolc számban győzött. Lochte kétszeres olimpiai aranyérmes, Athénban a 4×200-as gyorsváltó váltóval nyert, majd négy évvel később Kínában 200 méter hátúszásban világcsúccsal győzött.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.