Élet-Stílus

Kabát bocsánatot kért a rongálásért

Kabát Péter, a Loki csatára nem tartja magát fekete báránynak, de elismerte, hogy hibásan viselkedett Harkivban, és egyúttal elnézést kért a rongálásért.

Kabát Péter, a Debrecen csatára a Nemzeti Sportnak adott interjújában elismerte, hogy a harkivi botrányára nincsen mentség: „Nem is keresek” – mondta. – Laczkó Zsolttal és Szakály Péterrel már akkor hibáztunk, amikor elhagytuk a hotelt – nem kellett volna…”

„Feszültek voltunk, rettentően bosszantott minket, hogy az utolsó percekben vesztettük el a mérkőzést, amelybe elképesztően sok energiát öltünk. Ismétlem, hibáztunk. Ezt már akkor megbántuk, és azóta is bánjuk, még egyszer biztosan nem fordul elő ilyesmi, de változtatni nem tudunk a történteken. Egyet tehetünk, és én ezt most meg is teszem: bocsánatot kérek mindenkitől!” – mondta sportnapilapnak a korábbi válogatott támadó.

Mint ismert: Kabát a Loki ukrajnai Európa Liga-meccse (1-2) után, séta közben megütötte a lengyel nagykövetség előtt álló őrbódé oldalát, melynek üvege elrepedt. Az őrbódéban tartózkodó őrök intézkedtek a játékossal szemben: 120 euró pénzbírságot kellett fizetne. A Kabát és Laczkó által lakott szobában ugyancsak megsérült néhány berendezési tárgy, amelyek értékét a játékosok megtérítették. A Loki az ügy kapcsán közleményben azt közölte, hogy a történtek miatt büntetést szab ki az érintettekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik