Élet-Stílus

Horvát legendát szerződtetett Szerbia élcsapata

admin
admin

2010. 12. 11. 16:35

Sporttörténeti edzőváltás történt pénteken déli szomszédunk élcsapatánál, a BEK-győztes Crvena Zvezdánál: a szerb Alekszandr Krsztics helyét a horvát Robert Prosinecki foglalhatja el a kispadon.

A két balkáni nemzet közelmúltbéli háborúja, valamint a szurkolótáborok ebből táplálkozó végletes gyűlölködésének tükrében jelentős, a megbékélés szándékát mutató lépésnek tűnik a belgrádi csapat vezetőinek döntése, és az egykori horvát klasszis vállalkozása.

Még akkor is, ha Prosinecki a Vörös Csillag labdarúgója volt a klub fénykorában, a ’90-es években, mikor Európa csúcsára jutott az együttes. Hiszen ugyanaz a Prosinecki sosem titkolta horvát hazafiságát, mi több, ingyen vállalta a játékot annál a csapatnál – a Hrvatski Dragovoljacnál, azaz a „Horvát Önkénteseknél” -, melyet a délszláv háború horvát harcosainak emlékére alapítottak.

Kérdés, hogyan fogadják majd a belgrádi szurkolók, akik heves vérmérséklete Európa-szerte ismert. Fanatizmusukat nem kell ecsetelni, elég csak a legutóbbi, Olaszország elleni Eb-selejtezőn történtekre utalni. Ráadásul az egész Balkánon rettegett szerb félkatonai vezér, Arkan a klub egyik vezérszurkolójának számít.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.