Élet-Stílus

Távozott az Ajax vezetőedzője

Lemondott posztjáról Martin Jol, a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Ajax vezetőedzője.

„Fájdalommal a szívemben hagyom el ezt a gyönyörű klubot. Az elmúlt nyáron olyasmibe fogtunk bele, amit szerettem volna befejezni, de rá kellett jönnöm, hogy az előző szezon után az elvárások túl magasak lettek velünk szemben. A mindennapos kritikák miatt a szakmai stáb és a játékosok is nyugtalanok lettek” – indokolta lemondását Martin Jol.
A holland edző 2009-ben, a Hamburgtól szerződött az amszterdami alakulathoz, amellyel első bajnoki évében a második helyen zárt, megnyerte a Holland Kupát, s bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Sajtóértesülések szerint Jol lehet a Chris Hughtont hétfőn menesztett, Kádár Tamást is a soraiban tudó Newcastle United új trénere. A szakembernek nem lenne ismeretlen a Premier League, 2004 és 2007 között ugyanis a Tottenham edzőjeként dolgozott.

A december 24-én kezdődő téli szünetig Frank de Boer, a holland szövetségi kapitány asszisztense irányítja az Ajaxot, amely szerdán az AC Milan otthonában lép pályára a BL csoportkörének utolsó fordulójában, de már nem juthat tovább a kupasorozatban.

Az amszterdami csapat jelenleg negyedik helyen áll a holland labdarúgó-bajnokságban, öt ponttal marad el a holtversenyben élen álló PSV Eindhoventől és Twentétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik