Élet-Stílus

Elhunyt Mathesz Imre válogatott labdarúgó

Gyászol a magyar labdarúgás. Életének 73. évében kedden autóbalesetben elhunyt Mathesz Imre 12-szeres válogatott labdarúgó, az 1966-os, angliai világbajnokságon szereplő nemzeti csapat tagja, a Vasas négyszeres magyar bajnok fedezete.

Pályafutása során 265 NB I-es mérkőzésen szerepelt a Vasasban, a hatvanas években a négy bajnoki címet (1960, 1961, 1965, 1966) szerző együttes egyik kulcsembere volt. Szerepelt a piros-kékek kétszeres KK-győztes gárdájában, valamint a BEK-ben ötödik helyezett gárdában. Játszott az Austria Wien együttesében és a pályafutása végén a Diósgyőrben.

A magyar szövetség honlapja szerint a válogatottban 1964 és 1967 között 12 alkalommal szerepelt, ezen kívül négyszeres olimpiai válogatott, 12-szeres ifjúsági válogatott, kilencszeres B-válogatott, négyszeres utánpótlás válogatott volt.

Az 1966-os angliai világbajnokságon (képünk) is pályára lépett, a brazilok és a bolgárok elleni győzelem alkalmával végig a pályán volt. Miután szögre akasztotta cipőjét edzőként dolgozott tovább, a Kaposvári Rákóczit 1975-ben az NB III-ból az élvonalba vezényelte, és a legmagasabb osztályban két éven át benntartotta.

A Kaposvári évek előtt Diósgyőrben és Egerben, azt követően Siófokon, Sopronban, Mohácson, Hódmezővásárhelyen és Balatonlellén dolgozott. Mathesz Imre temetéséről később intézkednek.

Elhunyt Sátori Imre

Életének 74. évében elhunyt Sátori Imre olimpiai bronzérmes labdarúgó. Pályafutását Budafokon kezdte, majd a Csepel SC-hez igazolt, melynek színeiben az 1958/59-es szezonban bajnokcsapat tagja volt.
Szerepelt az 1960-as római olimpián, amelyen a magyar válogatottal bronzérmet szerzett. Karrierje későbbi szakaszában a Tatabánya (1961-1963), a Csepel (1963-1967) és a VM Egyetértés csapatait erősítette (1967-1970), 134 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen 22 gólt szerzett.
A magyar szövetség honlapja szerint Sátori Imre búcsúztatására pénteken 14 órakor, a pesterzsébeti temetőben kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik