A Camp Nouban Josep Guardiola legtöbb ászának pihenőt szavazott, ám a fiatalok meghálálták a bizalmat, hisz Fontás és Victor Vázquez találataival múlták felül a tavaly kemény diónak bizonyuló oroszokat.
Koppenhágában a hazaiak az elejétől kapujukhoz szögezték az athéniakat, s Vingaard találatával vezetést szereztek. A továbbiakban Corvasz tartotta a lelket a görögökben, azonban Grönkjaer tizenegyesénél ő is tehetetlen volt (a dán támadót Spiropulosz vitte földre). A meccs hajrájában Cissé öngólja és Kante találata nyomán lett 3-1, azaz a dánok lettek a másodikak a Barcelona mögött.
Az A csoportban angol együttes végzett az élen: a Tottenham háromszor is vezetett Enschedében, a Twente mindannyiszor egyenlített (a gólözönből különösen Rosales felhőfejese volt gyönyörű). Ám a londoniak az egy pont ellenére is megtartották előnyüket, mivel az Inter lebőgött Brémában.
Jurado (j) egyre jobban beilleszkedik a Schalkéba (MTI/EPA)
A már biztos negyedik Werder ugyanis nekiesett az Internek, s a címvédő – bár a szerencsével sem állt hadilábon – csak az első félidő végéig állta a német rohamokat; ekkor Prödl fejessel vezetést szerzett.
Rögtön szünet után Arnautovic perdített a kapuba, s bár az olaszok Pandev révén többször is veszélyeztettek, a hatalmas felső lécet is rugó németek végül Pizarro góljával állították be a 3-0-s végeredményt.
A B csoportban induló német együttes a Werdertől eltérően megnyerte négyesét. Bár a Benfica veszélyes otthonában, a gelsenkircheniek spanyol duója, Raúl és Jurado összehozta az első gólt, majd szöglet után Höwedest hagyták egyedül a portugálok, s a védő négy nap alatt második gólját szerezte (szombaton a Bayern ellen is második volt a királykékek között). Luisao ugyan a hajrában szépített, mi több egy kapufát is elért, de ekkor már elszálltak a lisszaboni esélyek, hisz a Lyon csak kicsikart egy pontot a Hapoel Tel Aviv ellen. A franciák otthonában az izraeliek 0-1-ről fordítottak 2-1-re Zahavi pazar ollózásos találatával, ám a végén Lacazette egyenlített.
Mathieu és Nani párharcait legtöbb esetben a portugál nyerte (MTI/AP)
Az Old Traffordon a Valencia volt a jobb az első, a United a második félidőben. A remekül kontrázó spanyolok szünet előtt kihasználták, hogy az angolok elől az összes ziccert elrontották, viszont térfélcsere után a valenciai védelem nem állta a nyomást, s Anderson egy kipattanó után egyenlített. A MU megnyerte csoportját, a Valencia második, míg a Bursában 1-1-re végző Rangers az Európa Ligában vigasztalódhat.
BL, csoportkör, 6. (utolsó) forduló
A csoport:
Werder (német)-Inter (olasz) 3-0 (1-0)
Gól: Prödl (38.), Arnautovic (49.), Pizarro (88.)
Twente (holland)-Tottenham (angol) 3-3 (1-1)
Gól: Landzaat (23., 11-esből), Rosales (55.), Chadli (64.), illetve Wisgerhof (öngól, 12.), Defoe (47., 59.)
Végeredmény: 1. Tottenham 11 pont, 2. Inter 10, 3. Twente 6, 4. Werder 5
B csoport:
Lyon (francia)-Hapoel Tel Aviv (izraeli) 2-2 (0-0)
Gól: Lopez (62.), Lacazette (88.), illetve Sahar (63.), Zahavi (69.)
Benfica (portugál)-Schalke (német) 1-2 (0-1)
Gól: Luisao (87.), illetve Jurado (20.), Howedes (81.)
Végeredmény: 1. Schalke 13, 2. Lyon 10, 3. Benfica 6, 4. Hapoel 5
C csoport:
Manchester United (angol)-Valencia (spanyol) 1-1 (0-1)
Gól: Anderson (63.), illetve Hernandez (32.)
Bursaspor (török)-Rangers (skót) 1-1 (0-1)
Gól: Yildirim (79.), illetve Miller (20.)
Végeredmény: 1. Manchester United 14, 2. Valencia 11, 3. Rangers 6, 4. Bursaspor 1
D csoport:
Köbenhavn (dán)-Panatinaikosz (görög) 3-1 (1-0)
Gól: Vingaard (26.), Grönkjaer (50., 11-esből), Cisse (öngól, 80.), illetve Kante (92.)
Barcelona (spanyol)-Rubin Kazany (orosz) 2-0 (0-0)
Gól: Fontas (51.), Vazquez (82.)
Végeredmény: 1. Barcelona 14, 2. Köbenhavn 10, 3. Kazany 6, 4. Panatinaikosz 2