Élet-Stílus

Új edzőt kaptak Vass Ádámék

A vártnál gyengébb szereplés miatt a Serie A-ban szereplő Brescia azonnali hatállyal menesztette Giuseppe Iachinit, s még azon frissiben Mario Berettát ültette a helyére.

Iachini (képünk) alatt a Brescia jól kezdte a bajnokságot – a gárda az elbukott első forduló után a Palermót, a Chievót és a Romát (!) is legyőzte, a lendület azonban kifulladt, s a kiscsapat a negyedik fordulótól nyeretlen maradt, így értelemszerűen a kiesők közé süllyedt.

Bár fellángolásokra még futotta (döntetlen a Juventus és az Inter ellen), a Vass Ádámot és Feczesin Róbertet is foglalkoztató együttes egyre lejjebb szorult, míg a hétvégi, Milan elleni 0-3 következtében a 17. helyen áll, s csak jobb gólkülönbsége menti meg a veszélyzónától. A szakvezetőt elsősorban a milánói blama miatt menesztették, Gianluca Nani ügyvezető igazgató a La Gazzetta dello Sportnak úgy fogalmazott, „Iachini menesztése nehéz döntés volt, de tovább kellett lépnünk”.

A klub vezetősége a Brescia hivatalos honlapján – a szakember formális búcsúztatása mellett – ígéretet tett arra, hogy a lehető leghamarabb helyettesét is megnevezi.

Nos, a „fecskék” nem aludtak a dologra: még hétfőn megbízták Mario Berettát, aki júliusig a PAOK Szaloniki edzője volt (a görögök alig egy hónap után felmondtak neki a kedvezőtlen felkészülési eredmények miatt), korábban több olasz csapat, így a Chievo, a Parma, a Siena, a Lecce és a Torino kispadján ült. Luigi Corioni elnök a milánói sportlapnak elárulta, hogy Berettával az idény végéig kötöttek szerződést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik