Élet-Stílus

Ibrahimovic nem igazolna a Real Madridba

Zlatan Ibrahimovic kijelentette: hiába hívnák, nem menne Realba. Az AC Milan svéd labdarúgója azt is közölte, hogy néhány év múlva befejezi a karrierjét.

A 29 éves svéd klasszis a Vanity Fair című magazinnak adott interjújában beszélt arról, hogy hiába hívná José Mourinho vezetőedző, nem csatlakozna a Real Madridhoz.

„A Milan játékosa vagyok, és az is maradok. Sajnálom, hogy csak rövid időt dolgoztunk együtt a Mourinhóval, bár így is nagy dolgokat vittünk véghez. Azt egyébként máig nem magyarázta meg nekem, miért adott el a Barcelonának” – mondta Zlatan Ibrahimovic, továbbá elárulta, hogy néhány éven belül pontot tesz a pályafutásának végére.

„Három éven belül visszavonulok, szeretném a csúcson abbahagyni” – jelentette ki.

A bosnyák-horvát származású játékos 2009-ben került el az Intertől, Samuel Eto’óért cserébe és némi készpénzért (összértékben 60 millió euróért) szerezte meg a Barcelona, amelynél mindössze egy évet húzott le. A nyáron igazolt a Milanhoz, egyelőre kölcsönbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik