Élet-Stílus

A Barca ötössel ünnepelt

admin
admin

2010. 11. 29. 23:37

A Barcelona stílszerűen tette emlékezetessé fennállásának 111. évfordulóját: a katalánok legyalulták a derbire rendkívül indiszponáltan érkező Real Madridot. Messi gólt nem lőtt, de ő volt „minden helyzet atyja”.

A mérkőzés előtt az volt a kérdés, hogy Jose Mourinho, a madridiak edzője milyen taktikát eszel ki a hazaiak sokpasszos játéka ellen? Az nyilvánvalónak tűnt, hogy a tavasszal az Inter által látott szolid bekkeléssel nem érhet eredményt, ugyanis a madridi keretben nem hemzsegnek a Cambiassók.

Higuaín kései sérülése után felmerült, hogy a portugál három védekező középpályással küldi gyepre övéit – ebben az esetben Lassana Diarra kapott volna lehetőséget – ám végül formálódó csapata „alapjátéka” mellett döntött, azaz egy csatár mögött három támadó vénájú középpályás kapott helyet.

Már az első tíz percben kiderült, hogy a madridiak védekezésben nem állnak a helyzet magaslatán. Messi kapufája csak az előszele volt annak, ami az első 25 percben zajlott – a Barcelona Xavi és Pedro két találatával elhúzott, ám nem a különbség volt madridi szempontból aggasztó, hanem ahogy azt a gránátvörös-kékek elérték.

Messi gyakorlatilag felügyelet nélkül szervezhetett, miközben a másik oldalon Ronaldóhoz el sem jutottak a labdák – vagy ha eljutottak, abban nem volt köszönet. A hazai védelem takaréklángon is éghetett volna, ellenben elsősorban Dani Alves, de a másik vonal mellett Abidal is be-bekapcsolódott a támadásokba, s a széleken kialakított létszámfölénnyel Marcelo és Ramos csak a legritkább esetekben tudott megbirkózni.

A hajrá viszonylag eseménytelenül telt, míg a szünetben Mourinho lekapta a keveset mutatót – de ezzel csapattársaitól el nem maradó – Özilt, és érkezett Diarra. A francia egy-két keményebb belépőn kívül nem sok vizet zavart, s ez elmondható volt a teljes védelemről, amelynek tagjai Marcelo kivételével egytől egyig besárgultak.

Két Messi-Villa összjáték nyomán a hazai csapat 4-0-ra elhúzott, s ezt követően a játék leült. A hazaiak sarkazgattak, míg a sarkukban loholó vendégek le-lekésték a belépőket, vagy olykor úgy értek oda lábra, hogy labda már nem volt a közelben. A frusztrált madridiak a hosszabbításban kapták a kegyelemdöfést, mindez sok volt Ramosnak, aki kisebb magánszám – előbb felrúgta Messit, majd laterítette Puyolt, s a kispadról szintén sportszerűtlenül berohanó Xavit sem kímélte – után megérdemelten mehetett öltözőbe.

Mindez nem osztott, a Barcelona megérdemelten söpörte be a pontokat és az elismerést, míg a madridi kispadon Mourinho alighanem eltöprengett azon, hogy nem volt-e elhamarkodott a nyári klubcsere. A győzelem nyomán a Barcelona átvette a vezetést a spanyol bajnokságban.

gólok

10.: Iniesta ívelt Xavi elé, az irányító pedig átemelt a kifutó Casillason (1-0).
18.: Villa tört be a tizenhatos bal oldalán, középre lőtt labdája megpattant Casillason, így a középen érkező Pedro könnyedén a kapuba helyezett (2-0).
55.: Messi ugratta ki Villát, Pepe beragadt, a támadó pedig a jobb sarokba helyezett (3-0).
58.: Messi újabb kiugratása után Villa maradt szabadon – védő sehol – s azezúttal a tizenhatos bal oldalán betörő csatár elgurított Casillas alatt (4-0).
90.: a csereként beállt Jeffren is betalált. A védőjét maga mögött hagyó Krkic jobbról laposan lőtte középre a labdát, s a támadó a kapuba perdített (5-0).

Primera División, 13. forduló:
Barcelona-Real Madrid 5-0 (2-0)
Camp Nou. Vezette: Itturalde Gonzalez
Gól: Xavi (10.), Pedro (18.), Villa (55., 58.), Jeffren (90.)
Kiállítva: Ramos (92.)
Barcelona: Valdés – Alves, Puyol, Piqué, Abidal – Busquets, Xavi (Keita, 87.), Iniesta – Messi, Villa (Krkic, 76.), Pedro (Jeffren, 87.)
Real: Casillas – Sergio Ramos, Carvalho, Pepe, Marcelo (Arbeloa, 59.) – Khedira, Xabi Alonso – Di María, Özil (Lass, 46.), C.Ronaldo – Benzema

Az élcsoport:
1. Barcelona 34 pont (38-8), 2. Real Madrid 32 (33-11), 3. Villarreal 27 (26-12), 4. Espanyol 25 (15-15), 5. Valencia 24 (19-13), 6. Mallorca 21 (15-13), 7. Atlético 20 (22-17)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.