Élet-Stílus

Elhízhatnak a gyerekek, ha kihagyják a reggelit

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2010. 10. 21. 07:28

Ez már csak azért is aggasztó, mert korábbi felmérések szerint a gyerekek egyötöde úgy indul iskolába, hogy nem reggelizik.
Korábban a témában:

Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főigazgató-főorvosa elmondta, hogy a gyermekkori elhízáshoz vezető egyik leggyakoribb kockázati tényező a reggeli elhagyása. Az OÉTI főigazgatója a Startolj reggelivel! Iskolareggeli-program zárórendezvényen beszélt arról is, hogy a program ötletét éppen a korábbi felmérések adták, amik szerint a gyerekek ötöde reggeli nélkül indul iskolába.

A Startolj reggelivel! Programban összesen 11 város 14 általános iskolája és 1500 tanulója vett részt. Az 5.-es és 8.-os gyerekek hat héten keresztül minden reggel közösen fogyasztották el reggelijüket a szünetben, melynek menüjét az OÉTI dietetikusai állították össze. A szünetekben a szakértők előadásokat tartottak a gyerekeknek, a pedagógusoknak és a szülőknek is az egészséges táplálkozásról.

Paller Judit az ÁNTSZ főorvosa elmondta, a szülőknek rendkívül fontos feladata, hogy ne hagyják gyermekeiket reggeli nélkül elindulni az iskolába, de legalább ugyanennyire az is, hogy ők se hagyják ki az étkezést.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tudj meg még többet az egészséges táplálkozásról (Polc.hu)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.