Élet-Stílus

Cancellara átírta a történelmet

A svájci Fabian Cancellara megvédte címét az egyéni időfutamban az ausztráliai országúti kerékpáros-világbajnokságon. A vb-k történetében a svájci az első, akinek négyszer sikerült a bravúr.

Az olimpiai bajnok korábban 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben már diadalmaskodott legerősebb számában, most pedig több mint egy perccel ment jobbat az ezüstérmes brit Davis Millarnál.

Cancellarára a riválisok kevés veszélyt jelentettek – mindössze egy alkalommal került bajba, amikor a második körében egy úttorlasz miatt lelassult, s úgy tűnt, kiesik a ritmusból. Ám nem így történt.
„Nagyon boldog vagyok” – értékelt a győztes. „Az összes győzelmem közül ez volt az egyik legnehezebb, hisz a verseny előtt még én sem tudtam, milyen kondícióban vagyok. Szerencsémre semmi sem hátráltatott, a végén már csak azért rimánkodtam, nehogy elessek.”

A második Millar mögött jókora bravúrral Tony Martin lett a bronzérmes. A német kerekes úgy tudott beérni ilyen előkelő helyen, hogy kerékcsere miatt hosszú másodperceket vesztett.

Országúti kerékpáros vb
Egyéni időfutam, férfiak (45,8 km), világbajnok:
1. Fabian Cancellara (svájci) 58:09 p (47,254 km/ó)
2. David Millar (brit) 59:11
3. Tony Martin (német) 59:21
4. Richie Porte (ausztrál) 59:28
5. Michael Rogers (ausztrál) 1:00:34
6. Koos Moerenhout (holland) 1:00:49

Az utóbbi tíz aranyérmes
2001: Jan Ullrich (német)
2002: Santiago Botero (kolumbiai)
2003: Michael Rogers (ausztrál)
2004: Rogers
2005: Rogers
2006: Fabian Cancellara (svájci)
2007: Cancellara
2008: Bert Grabsch (német)
2009: Cancellara
2010: Cancellara

Ajánlott videó

Olvasói sztorik