Élet-Stílus

Tatárföldön állna bosszút a Barcelona

admin
admin

2010. 09. 29. 07:20

Az orosz Rubin az előző szezonban a Camp Nouban győzte le a Barcelonát, és ezért a katalán sztárcsapat - a bokasérüléséből felépült Lionel Messivel a soraiban - Tatárföldön állna bosszút.

„A Barcelona Kazanyba látogat a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján. Bár a párosítás első blikkre „fix kettest” ígér, a katalán csapat mégsem mehet biztosra az orosz ellenfele ellen. Barcelonában még élénken emlékeznek arra – és nyilván az olvasók közül is sokan -, hogy legrangosabb európai kupasorozat előző kiírásában a Rubin Kazany megtréfálta, a hazai gól döntetlent követően a Camp Nouban 2-1-re verte az akkor címvédő Barcát.

„A Rubin meglepett bennünket, kiváltképp a barcelonai mérkőzésen. Kellemes emlékeink azonban a kedvezőtlen időjárási körülmények és a hosszú út miatt az idegenbeli fellépésről sincsenek. Szerencsére most kicsit korában látogatunk Oroszországba, most nincs hideg” – mondta Andoni Zubizarreta, a gránátvörös-kékek sportigazgatója.

A direktor és a Barcelonáért szorítók mellett Kurban Berdjev, a Rubin vezetőedzője is örül Lionel Messi lehetséges visszatérésének, jóllehet, a közelmúltban bokasérülést szenvedett argentin támadó esetleges szereplése nem növeli csapata esélyeit.

Van miért viszavágnia a Barcelonának (MTI/EPA)

Van miért visszavágnia a Barcelonának (MTI/EPA)

„A legjobbak ellen érdemes a leginkább futballozni, éppen ezért nagyon szeretném őt a pályán látni, és ezzel nyilván több ezer Rubin-szurkoló is így van” – nyilatkozta az 58 éves szakvezető, akinek a csapata vereséggel kezdte a csoportkört (miközben a Barca simán nyert), ráadásul nem számíthat a Koppenhágában kiállított spanyol Cesar Navasra.

A rajtnál kissé beragadt, a Rangers ellen csak gól nélküli döntetlent elérő Manchester United a két héttel ezelőtti első fordulóban súlyosan megsérült Antonio Valencia, valamint a hétvégén kidőlt Ryan Giggs és Wayne Rooney nélkül látogat a spanyol listavezető Valenciához. Ugyanakkor Sir Alex Ferguson, az angol csapat menedzsere a védelem közepén ismét számíthat Rio Ferdinandra, akinek rendbe jött a térdsérülése.

Kassai fújja a sípot valenciában (MTI/EPA)

Kassai fújja a sípot Valenciában (MTI/EPA)

Meglehet, hogy rá és a többi manchesteri védőre nagy nyomás nehezedik majd szerda este, merthogy a Valencia kiváló formában van, egy kivétellel valamennyi meccsét megnyerte a szezonban, a BL-ben Bursaspor vendégeként elért 4-0-ás sikerrel kezdett.

„Jó érzés, hogy vezetjük a bajnokságot, de a Manchester United ellen ez semmit sem számít. Nagy sorozatban vagyunk, és ez kihat a csapat hangulatára is, de nem lehetünk elégedettek, hiszen még semmit sem nyertünk. Mindig a következő meccsre kell maximálisan koncentrálni” – magyarázta Cesar Sanchez, a spanyol csapat kapusa.

Az Inter ugyan a Valenciához hasonlóan vezeti hazája bajnokságát, ám az olasz csapat BL-rajta nem volt éppen tökéletes, hiszen csak egy ponttal távozott a Twente otthonából. A milánóiakra szerdán a Werder Bremen vár. Marko Marin, a németek játékosa dicsérte az ellenfelet, megjegyezte, hogy az Inter minden poszton rendkívül erős, ettől függetlenül társaival együtt igyekszik borsot törni a címvédő orra alá.

Marko Marin az Inter védelmét is megkavarhatja (MTI/EPA)

Marko Marin az Inter védelmét is megkavarhatja (MTI/EPA)

„Megfelelő taktikával és motiváltsággal lépünk pályára, igyekszünk kihozni magunkból a legjobbat, aztán meglátjuk, mi történik” – jegyezte meg Marin. Sok múlik azon, hogy a mostani szezonban is hullámzóan teljesítő, kétarcú Werder közül melyiket látjuk Milánóban: azt, amelyik simán kikapott a Hannovertől, vagy azt, amelyik legutóbb jó játékkal nyert a Hamburg ellen.

Az Inter vereséggel hangolt a szerda estére, 1-0-ra kikapott az eddig nem sokat mutató AS Romától. Igaz, Marin szerint ebből aligha lehet bármiféle következtetést levonni. „A Bajnokok Ligája különbözik a nemzeti bajnokságtól, másfelől pedig amikor játszol, győzni akarsz, nem pedig azon gondolkodsz és keseregsz, ami korábban történt” – tette hozzá a fiatal német, aki pontot érő gólt szerzett az első fordulóban az angol Tottenham ellen.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló:
A csoport:
Tottenham Hotspur (angol)-Twente (holland), 20:45
London, White Hart Lane, v.: Hauge (norvég)

Internazionale (olasz)-Werder Bremen (német), 20:45
Milánó, Stadio Giuseppe Meazza (San siro), v.: Undiano Mallenco (spanyol)

B csoport:
Schalke 04 (német)-Benfica (portugál), 20:45
Gelsenkirchen, AufSchalke, v.: Rocchi (olasz)

Hapoel Tel-Aviv (izraeli)-Olympique Lyon (francia), 20:45
Tel-Aviv, Bloomfield Stadium, v.: Webb (anfol)

C csoport:
Valencia (spanyol)-Manchester United (angol), 20:45
Valencia, Mestalla, v.: Kassai (magyar)

Rangers (skót)-Bursaspor (török), 20:45
Glasgow, Ibrox Stadion, v.: Gumienny (belga)

D csoport:
Rubin Kazany (orosz)-Barcelona (spanyol), 18:30
Kazany, Centralni, v.: Cüneyt Cakir (török)

Panathinaikosz (görög)-FC Köbenhavn (dán) 20:45
Athén, OACA Spyro Louis Stadion, v.: Collum (skót)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.