Élet-Stílus

Miért tömik ki újabban a Lokit?

admin
admin

2010. 09. 28. 11:09

„A koncentrációval aligha van gondunk..." - mondta a sportnapilapnak Varga József, a mostanában alaposan „megszórt" Debrecen középpályása.

A Loki – enyhén fogalmazva – nem a legjobb hangulatban készül újabb Európa Liga-mérkőzésére, miután a hétvégén 4-1-re kikapott az újonc Siófoktól. Az egy rúgott gól kevés – ráadásul az is büntetőből született -, a négy kapott gól viszont sok.

Nehéz nem észrevenni, hogy a Lokit mostanában alaposan megszórják az ellenfelek, a legutóbbi négy mérkőzésen 13 gólt szereztek ellene – márpedig ez nem túl jó előjel a klasszis támadókat felvonultató olasz Sampdoria elleni EL-összecsapás előtt.

Egyébként sem a hondurasi Luis Ramos, sem pedig a magyar válogatott Varga József nem tudott magyarázatot adni a sok bekapott gólra, ugyanakkor utóbbi szerint nem a koncentrációval van a baj.

Elsősorban a Metaliszt Harkov elleni „ötöst” azzal magyarázta, hogy ezen a szinten minden hibát góllal, gólokkal büntetnek az ellenfelek. „Ha csütörtökön szeretnénk helytállni Genovában, akkor össze kell szednünk magunkat. Nem vagyunk olyan rossz csapat, mint ahogy az elmúlt hetek eredményei mutatják” – mondta Varga József a Nemzeti Sportnak. Ramos ehhez afféle ígéretként hozzátette: „Felszívjuk magunkat.”

Azt, hogy ez sikerül-e, csütörtök este kiderül. A Loki Samdoria elleni mérkőzését – ahogy a debreceniek többi EL-találkozóját is – Magyarországon a Story TV közvetíti élőben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.