Élet-Stílus

Egervári újoncot avat

admin
admin

2010. 09. 27. 16:46

Kijelölte hétfőn 21 fős keretét a San Marino és a Finnország elleni Eb-selejtezőkre Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki bizalmat szavazott Gyepes Gábornak, Pintér Ádámnak és Koltai Tamásnak is.

A szövetség tájékoztatása szerint a keret tagjai jövő hétfőn találkoznak Telkiben, ahol megkezdik a felkészülést az október 8-án sorra kerülő hazai, San Marino elleni, valamint az október 12-i, finnországi mérkőzésre. Egervári először hívta be Gyepest, Koltait és Pintért, utóbbi még sosem szerepelt a felnőtt nemzeti csapatban.

“A keretben történt minimális változásokat elsősorban Hajnal Tamás sérülése, Huszti Szabolcs visszalépése, illetve az a tény befolyásolta, hogy Lázár Pál és Lipták Zoltán sárga lapok miatti eltiltás okán csak a második, finnek elleni Eb-selejtezőn szerepelhet” – mondta a szövetségi kapitány.

„Koltai Tamás nemcsak gólerős az utóbbi időszakban, hanem általában játékával is felhívta magára a figyelmet. Pintér Ádám az U21-es válogatottban kiváló teljesítményt nyújtó játékosok közé tartozott, vele már korábban is számoltam, ráadásul belső védőként és belső középpályásként is bevethető.”

Egervári hozzátette, Gyepest azért hívta meg, mert jó formában van, s folyamatosan játszik klubcsapatában, az angol másodosztályú Cardiff Cityben.


A magyar bő keret

Kapusok: Fülöp Márton (Ipswich), Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton)
Védők: Lázár Pál (Videoton), Vermes Krisztián (Újpest), Lipták Zoltán (Videoton), Juhász Roland (Anderlecht), Vanczák Vilmos (Sion), Gyepes Gábor (Cardiff), Laczkó Zsolt (DVSC)
Középpályások: Elek Ákos (Videoton), Czvitkovics Péter (DVSC), Pintér Ádám (Zaragoza), Koman Vladimir (Sampdoria), Dzsudzsák Balázs (PSV), Vadócz Krisztián (Osasuna), Koltai Tamás (Győr)
Csatárok: Rudolf Gergely (Genoa), Priskin Tamás (Ipswich), Gera Zoltán (Fulham), Szalai Ádám (Mainz)
Biztonsági tartalékok:
Komlósi Ádám, Varga József (mindketten DVSC)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.