Élet-Stílus

Fehérjedús krumplit fejlesztettek Indiában

admin
admin

2010. 09. 21. 12:39

Génmódosítással fejlesztettek ki indiai kutatók olyan burgonyát, melynek fehérjetartalma akár hatvan százalékkal nagyobb a szokásosnál, és ezzel a benne lévő esszenciális aminosavak szintje is magasabb.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) kedden közzétett tanulmányban a szerzők annak a reményüknek adtak hangot, hogy a transzgénikus burgonya nagyobb elfogadottságra talál, mert a génmérnöki beavatkozásnál egy másik ehető növény, az amaránt (Amaranthus) génjét használták.

A szerzők úgy vélik: mivel a burgonya fontos részét képezi számos ember étrendjének a fejlett és a fejlődő világban egyaránt, ezért eredményük hozzájárulhat az emberek jobb egészségéhez. Világszerte több mint egymilliárd ember fogyaszt naponta burgonyát.

Az amaránt magas, nagylevelű növény, amelynek apró magjai vannak. Az aztékok és a korai amerikai kultúrák fontos élelme volt, az 1970-es évek végétől pedig nagyüzemileg is termesztik az Egyesült Államokban.

A növény egyik génjét – az AmA1 jelűt ( Amaranth Albumin 1) – mezőgazdasági szempontból fontosnak tartják, mert ez ruházza fel a növényt és magvait nagy fehérjeszinttel és az esszenciális aminosavak magasabb koncentrációjával.

Szubhrá Csahrábórti kutatásvezető, az indiai Országos Növénygenom-kutató Intézet (Újdelhi) munkatársa és csoportja ezt a bizonyos gént hét burgonyafajtába vitte be, majd két éven át növesztették a transzgénikus krumplit.

A kutatók mérései szerint a transzgénikus burgonyafajták 35-60 százalékkal több fehérjét tartalmaztak, mint a nem módosított növények. Nagyobb volt bennük egyes aminosavak szintje is, különösen a lizin és a tirozin koncentrációja, de megemelkedett a burgonya kéntartalma is.

A transzgénikus burgonyát patkányokkal és nyulakkal etették meg, melyeknél semmiféle elváltozást nem észleltek a vizsgálatok során.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.