Nagyon sokszor hallani arról, hogy egyes emberek gyermekeikként szeretik kutyájukat, vagy macskájukat. Rengeteg pénzt áldoznak rájuk, hiszen mára már az sem lehetetlen, hogy kutyaesküvőt szervezzünk, vagy divattervező által megálmodott nyakörvet vásároljunk cicánknak. A jelenség hátterében az antropomorfizmus áll, amikor valaki élő, vagy élettelen dolgokat emberi tulajdonságokkal ruház fel.
Az emberek főleg azokat a lényeket képesek személyiséggel felruházni, akik rendelkeznek arccal, vagy lábakon járnak. Így például könnyebben megszemélyesítjük a kutyákat a fáknál, a cicákat a medvénél, vagy a kígyónál. Ezzel a megszemélyesítéssel hozzuk közelebb magunkhoz egy másik élőlényt, együtt érezhetünk velük, pozitívnak, vagy negatívnak látjuk viselkedését. A túlzott megszemélyesítés azonban könnyen vissza is üthet: ha emberi tulajdonságaik vannak, akkor az állatokat könnyebben kiáltjuk ki bűnösnek, ha valami rosszat csinál.
Így lehetett például sorozatgyilkos az a gyilkos bálna, ami a közelmúltban gondozója halálát okozta. Néhány állatkertben például ellenálltak annak a trendnek, hogy elnevezzék az állatokat, ezzel szerették volna elérni, hogy a látogatók az állatfajt és ne az egyes állatokat figyeljék, valamint tudatosítani szerették volna azt is, hogy vadállatokról és nem házikedvencekről van szó.
