Élet-Stílus

Összesen tíz gólig jutott az Arsenal és a Chelsea

Az Arsenal és a Chelsea nagyon megszórta ellenfelét, miközben a Real Madrid, az AC Milan és a Bayern München „csak" 2-0-ra nyert a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.

Az angol bajnokságban még hibátlan Chelsea a Bajnokok Ligájában is remek rajtot vett: 4-1-re győzött a szlovák Zilina vendégeként. A gólgyártást Essien kezdte a 13. percben, a hazai védelem asszisztálása mellett 12 méterről könnyedén lőtt a jobb alsó sarokba.

A vezetőgólnál bábáskodó Anelka a folytatásban négy perc alatt duplázott, így már a 24. percben eldőlt a három pont sorsa. A második félidő elején Sturridge is feliratkozott a táblára, miután egy kiugratás során elkocogott a kapus mellett, majd a hálóba helyezett.

A Chelsea és Zilina finoman fogalmazva sem volt egy súlycsoportban, ennek ellenére legalább a becsületgólt megszerezte a zsolnai csapat, amelynek első BL-gólja Oravec nevéhez fűződik. Igaz, a 30 éves csatárnak nem volt nehéz dolga, a gólvonalról kellett beljebb segítenie a labdát, miután az egyik vendégvédő fejéről éppen elé került…

Arsenal-Braga 6-0

Az Arsenal a szerzett gólok számát illetően még a Chelsea-n is túltett, tekintve, hogy hatszor volt eredményes a selejtezőben a Celticet és a Sevillát búcsúztató Braga ellen. A londoni csapat végig nagy fölényben játszott, leginkább Fabregas és Arsavin volt elemében, ketten együtt három gólig jutottak, és a gólpasszok tekintetében is az élen jártak. Rajtuk kívül az első félidőben még Chamakh talált be, majd a második félidőben a csereként beállt Vela szállította a gólokat. A mexikói Fabregashoz hasonlóan duplázott.

A forduló rangadóján, Münchenben az első perctől kezdeményezőbb Bayern München sokáig nem találta a fogást az AS Román. A szünet után azonban már több helyzete is volt a bajor csapatnak, amely a góljait a hajrára tartogatta. A 79. percben a dél-afrikai vb aranycipőse, Müller a tizenhatos jobb oldaláról tekert a hosszú sarokba úgy, hogy a labda a kapufáról került a hálóba. A második német gól a csereként beállt Klose szemfülességét dicséri: a kapu előtt belepiszkált a labdába Badstuber szabadrúgása után, így az egyébként kiválóan védő Julio Sergiónak esélye sem volt a hárításra.

Bayern-AS Roma 2-0

Az azonos csoportban szereplő Milan és Real Madrid az eredményt illetően lekopírozta a Bayernt: a spanyolok az Ajaxot, az olaszok az Auxerre-t verték 2-0-ra. A Real egy öngóllal került lépéselőnybe, bár egy jobboldali szöglet után Higuaín is beleért a labdába, az végül Anitáról került a kapuba. A második találat azonban már „tisztán” Higuaíné volt, ugyanakkor az érdem a nyáron igazolt Özilé, aki a nagyszerű lövése után kipattant labdát középre játszotta, az argentin pedig két méterről lőtt a kapu közepébe lőtt.

A Milanban a hétvégén, a Cesena ellen elveszített bajnokin tizenegyest hibázó Ibrahimovic volt a nyerő ember, a svéd két gólja döntötte el a pontok sorsát. A Barcelonától érkező csatár előbb Robinho fejesét követően közelről terelte a labdát a hálóba, majd Ronaldonho passza után helyezett 15 méterről a hosszú alsó sarokba.

Milan-Auxerre 2-0

A kolozsvári Cluj Rada és Traoré fejesgóljaival (az előkészítő mind a két esetben Culio volt) 12 perc alatt elintézte a selejtezőben a Lokit búcsúztató FC Baselt, amely az első félidő ráadásában Stocker révén ugyancsak fejjel volt eredményes, de ezzel csak vereségét tette némileg elviselhetőbbé. A Sahtar Srna jól eltalált szabadrúgásának köszönhetően nyert otthonában a Partizan Beograd ellen, míg a Marseille egy öngóllal kapott ki a vendég Szpartak Moszkvától. Azpilicueta szerencsétlenül tette bele a lábát Welliton baloldali beadásába, a labda ezután a hosszú alsó sarokban kötött ki…

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:


E csoport:


Bayern München (német)-AS Roma (olasz) 2-0 (0-0)


Gól: Müller (79.), Klose (83.)

CFR Cluj (román)-FC Basel (svájci) 2-1 (2-1)


Gól: Rada (9.), Traoré (12.), ill. Stocker (45.)



F csoport:


Olympique Marseille (francia)-Szpartak Moszkva (orosz) 0-1 (0-0)


Gól: Azpilicueta (81., öngól)

MSK Zilina (szlovák)-Chelsea (angol) 1-4 (0-3)


Gól: Oravec (55.), ill. Essien (13.), Anelka (24., 28.), Sturridge (48.)



G csoport:


Real Madrid (spanyol)-Ajax Amsterdam (holland) 2-0 (1-0)


Gól: Anita (31., öngól), Higuaín (73.)

AC Milan (olasz)-AJ Auxerre (francia) 2-0 (0-0)


Gól: Ibrahimovic (66., 69.)



H csoport:


Sahtar Donyeck (ukrán)-Partizan Beograd (szerb) 1-0 (0-0)


Gól: Srna (71.)

Arsenal (angol)-Braga (portugál) 6-0 (3-0)


Gól: Fabregas (9., 53., az elsőt 11-esből), Arsavin (30.), Samak (34.), Vela (69., 84.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik