Élet-Stílus

Horrorsérülés Manchesterben

Súlyos bokasérülést szenvedett Antonio Valencia, a Manchester United ecuadori labdarúgója a Glasgow Rangers elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A gól nélküli találkozón Antonio Valencia megpróbált labdával elfutni a jobb szélen, ám Kirk Broadfoot becsúszva szerelte, az ecuadori labdarúgó lába pedig a teste alá szorult.

A szélső fájdalmasan elfeküdt a gyepen, a többiek – köztük a „vétkes” védő is – jelezték, sürgősen jöjjön orvos. A szerencsétlenül járt játékos ápolása miatt öt percig állt a játék.

A 25 éves szélsőt ezután kórházba szállították, és szerdán délelőtt meg is operálják.

„Amint láttam, hogy a Ranges-játékos hevesen integet a pad felé, már tudtam, nagy a baj”- mondta a Sky Sportsnak Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere, aki attól tart, hogy az ecuadori játékosa az egész idényt kénytelen lesz kihagyni.

„A kórházban kiderült, hogy a sérülése súlyos, a csont elmozdult vagy eltört, és emiatt hosszú ideig nem számíthatok majd rá” – tette hozzá a manchesteriek szakvezetője, aki az Antonio Valenciával történteket Alan Smith korábbi sérülésével hozta párhuzamba.

A ma már a Newcastle Unitedet erősítő csatár egy Liverpool elleni FA-kupa-meccsen dőlt ki a sorsból 2006. február 18-án, és csak szeptember végén játszhatott újra. Smith sérülése kapcsán Ferguson azt mondta: „Ez a legcsúnyább dolog, amit valaha láttam”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik