Élet-Stílus

Deberecen a főváros riválisa

A megyei jogú városok között a tavalyihoz hasonlóan Debrecen, a nagyvárosok között Gödöllő, a kisvárosok körében pedig már harmadik alkalommal Balatonfüred imázsa a legvonzóbb a 2009-es médiamegjelenések alapján.

Az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő kutatása idén – immár a harmadik alkalommal – is a legjobban kommunikáló hazai városokat kereste.

A megyei jogú városok rangsorának dobogóján megismétlődött a tavalyi végeredmény. Debrecen ismét győzött, Szeged második lett, míg Miskolc harmadik helyezést ért el. Hajdú-Bihar megye székhelye 2009-ben is komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az ország második legnagyobb városa lévén a vidéki Magyarország fővárosaként jelenjen meg a nyilvánosságban – olvasható a kutatásról szóló sajtóanyagban. A város friss, világszínvonalú kulturális intézményrendszerének és sikeres sportéletének köszönhetően az eddigieknél jobban elhúzott riválisaitól.

Szegedről a vizsgált időszakban ezres nagyságrendben jelentek meg hírek, melyek legnagyobb hányada pozitív színben tünteti fel a nagyvárost. Miskolc a kategóriája átlagának kétszeresét produkálta a hírmennyiség tekintetében: bár a negatív hírek számát tekintve a harmadik helyen áll (Pécs és Veszprém mögött), emellett a pozitív hírek aránya is itt a legnagyobb.
Balatonfüred mindig nyer (képgaléria)

Balatonfüred mindig nyer (képgaléria)

A nagyvárosok versenyét a tavalyi hatodik helyezett Gödöllő nyerte meg a 2008-as bronzérmes Szentedre és a két helyet javító Keszthely előtt. Gödöllőnek gazdag történelmi hagyományai, impozáns kulturális élete és saját jó hírnevű egyeteme van. Ennek köszönhetően rendre előkelő helyen szerepelt a rangsorban. Szentendre éppen csak lecsúszott a kategória dobogójának az első fokáról. A városról kifejezetten sok hír jelent meg, amelyeknek döntő többsége pozitív imázsformáló erővel bír. Keszthely Gödöllőtől és Szentendrétől alaposan lemaradva, de a többi települést jócskán megelőzve futott be 2009-ben a nagyvárosok kategóriája harmadik helyére.

A kisvárosok listáján már zsinórban harmadszor Balatonfüred lett az első. A balatoni várost a kategóriájában 23 helyet javító Százhalombatta és a 14 helyet előrelépő Mohács követi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik