A két csapat igazi angolosan hajtós mérkőzést játszott egymással, ám gól nem született, így a Liverpool mindössze 5 pontot szerzett négy forduló alatt, míg a Birmingham egy ponttal többet, hatot gyűjtött be.
Jobban kezdett a hazai csapat, az első félidőben csak előttük adódott lehetőség a gólszerzésre. Kétszer is fejjel veszélyeztettek, ám Reina mindkét alkalommal bámulatosan védett. A második félidőben kicsit magához tért a Liverpool, ki is dolgoztak néhány helyzetet, azonban mind Torres, mind Gerrard nem tudta góllal zárni az akciót.
A másik oldalon a Birmingham továbbra is fejjel veszélyeztetett, ám ezúttal már nem sikerült eltalálniuk a kaput, míg a hosszabbítás perceiben a liverpooli Raul Meireles előtt adódott egy óriási lehetőség, ám a portugál a kapu torkából fölé bombázott.
A két csapatnak ez volt sorozatban a hetedik döntetlenje egymás ellen, ami Premier League csúcsnak számít, ráadásul a Birmingham 14 mérkőzés óta veretlen.
Premier League, 4. forduló:
Birmingham City – Liverpool 0-0