Élet-Stílus

Az MLSZ tiszteletben tartja Huszti döntését

admin
admin

2010. 09. 11. 13:41

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tiszteletben tartja Huszti Szabolcs azon döntését, miszerint nem kíván a válogatottban szerepelni.

Az MLSZ honlapján szombaton megjelent rövid közlemény szerint a vezetőség felelősséggel kezeli majd Huszti “nyilvánosságra hozott gondolatait, amelyet a játékos a válogatott körüli helyzetről fogalmazott meg.”

A szövetség ugyanakkor jelezte, hogy az Egervári Sándor szövetségi kapitány által megkezdett szakmai munka továbbra is maximálisan élvezi a bizalmat.

Az orosz Zenit utóbbi hónapokban többnyire mellőzött légiósa csütörtökön hozta nyilvánosságra nyílt levelét, melyben komoly kritikákat fogalmazott meg a jelenlegi válogatottal, illetve a csapatot körülvevő egyéb dolgokkal kapcsolatban. Ebben azt is jelezte, hogy lemondja a válogatottságot, s a klubcsapatában szeretne kivívni stabil játéklehetőséget.

Az 51-szeres válogatott Huszti múlt pénteken Svédország ellen(0-2) a második félidőben lépett pályára, míg kedden Moldova ellen (2-1) nem szerepeltette a szövetségi kapitány.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.