Élet-Stílus

Balint: a magyarok jobbak mint a finnek

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint együttese megérdemelten győzte le 2-1-re a moldovai csapatot a keddi Eb-selejtezőn. Az ellenfél kapitánya is megdicsérte a magyarokat.

“Főként a második félidei játék alapján úgy érzem, rászolgáltunk a három pontra – mondta a találkozót követően a szakember. – A mérkőzés jelentős részében a közönség ki lett szolgálva, ugyanis egy folyamatosan támadni és győzni akaró magyar válogatottat láthattak, persze azt tudni kell, hogy nem fogunk négy vagy öt gólt rúgni, még akkor sem ha törekszünk rá.”

A mérkőzésen nem kezdett jól a magyar csapat, a csúszós talajon rengeteg apró technikai hiba csúszott a játékba. A szünetben a magyar kapitány középpályás helyett csatárt küldött a pályára, Czvitkovicsot Szalai váltotta.

Ettől kicsit meg is élénkült Geráék játéka, és alig öt perc elteltével Rudolf távoli lövésével megszerezték a vezetést. Egervári a 63. percben egy kissé furcsa cserével (Rudolf helyett Vanczák) jelezte: talán ezzel az eredménnyel már elégedett lenne, a közönség nemtetszésének adott hangot. Néhány pillanat múlva azonban Koman egy távoli bombával megduplázta az előnyt.

“Úgy éreztem, stabilizálni kell a védelmet, ezért Vanczák személyében egy jól fejelő játékost küldtünk a pályára, és átálltunk három belső védőre. A csapatépítés szempontjából nagy öröm, hogy ismét győzött a magyar válogatott” – tette hozzá a szakember.

A találkozón Alexandr Suvorov góljával szépítettek a vendégek, a hajrában pedig több lehetőségük is akadt az egyenlítésre, de ezekkel nem tudtak élni.

Az élete első válogatottbeli gólját szerző Koman Vladimir szerint a végére kicsit elfáradt az együttes: “A második gólunk után kicsit elkapott bennünket a hév, ők pedig lekontráztak minket, elfáradtunk, ezért a középpályánk szétszakadt. Személy szerint nem vagyok megelégedve a játékommal, ugyanis az első félidőben sok labdát adtam el. Persze a gólomnak nagyon örülök, de kicsit csalódott vagyok, hogy az utánpótlás-válogatottnak nem sikerült győznie, ugyanakkor most már előre kell lépni.”

Gera szerint jó döntést volt szünetben átállni a kétcsatáros játékra (MTI)

Gera szerint jó döntést volt szünetben átállni a kétcsatáros játékra (MTI)

Gera Zoltán, a válogatott csapatkapitánya szerint az együttesnek jót tett, hogy a szünetben két csatárra állt át Egervári Sándor: “Az első félidőben kicsit tanácstalanul futballoztunk, de aztán a félidőben váltott a kapitány, behozta Szalai Ádámot, aki meg tudta tartani a labdát, ez pedig nagyon bejött. A gólunk megnyugtatott bennünket, jobban is játszottunk, így jött a második, de aztán valamilyen okból magunkra húztuk őket. Egyenlíthettek is volna, de szerencsére kihúztuk, ez egy nagyon értékes győzelem a csapat számára.”

Gavril Balint, a vendégek szövetségi kapitánya – aki igazságosabbnak tartotta volna a döntetlent – szerint a magyarok a sorozat végén a harmadik helyre odaérhetnek.
“A magyar csapat erősebb, mint a finn. Amennyiben így folytatja, akkor megelőzheti, ugyanis játékosaik gyorsabbak, technikásabbak és jóval fiatalabbak is” – tette hozzá a tréner.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik