Élet-Stílus

Lemondott az algériai kapitány

admin
admin

2010. 09. 05. 08:58

A Tanzánia elleni szerény 1-1 után benyújtotta lemondását Rabah Saadane, az algériai labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya.

Rabah Saadane három hónapja még ünnepelt hős volt hazájában, hisz 24 esztendőnyi böjt után kivezette az algériai válogatottat a világbajnokságra – ráadásul az örök rivális, a legutóbbi három Afrika-kupát megnyerő Egyiptom kontójára.

A felemás világbajnokság – az algériaiak az angolok elleni 0-0 kivételével Szlovéniától és az Egyesült Államoktól is vereséget szenvedve végeztek a C csoport utolsó helyén – után Algériára a 2012-es Afrika-kupa selejtezői vártak;az első lépést azonban elvétette a csapat, s ez szakvezetője állásába került.

Az algériai szövetség honlapján tudatta, hogy elfogadta a 64 éves szakember döntését.
„Szombaton Rabah Saadane úr benyújtotta a lemondását, s azt az Algériai Labdarúgó Szövetség elnöke elfogadta. A szövetség ezúton is szeretné megköszönni Saadane úr áldozatos munkáját, s a vezetésével kivívott sikereket.”

A hírek szerint Saadane munkáját ideiglenesen az olimpiai csapatot is irányító Abdelhak Ben Chikha viszi majd tovább. A szövetség később dönt a távozó kapitány utódjáról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.