Élet-Stílus

Gyászol a magyar birkózósport

admin
admin

2010. 08. 30. 15:41

Közlekedési balesetben életét vesztette Béni István, a Magyar Birkózó Szövetség titkára. Ötvennégy éves volt.

A Magyar Birkózó Szövetség hétfői tájékoztatása szerint a szövetségben 1984 óta dolgozó, 54 éves Béni István külföldi nyaralása alatt szenvedett tragikus kimenetelű közlekedési balesetet. Hazaszállításáról és temetéséről a hazai szövetség gondoskodik.

Béni István 1956. április 10-én Budapesten született. Sportszervezőként a főváros VIII. kerületi sportfelügyelőségének munkatársaként próbálhatta ki magát először, majd 1984-től a Magyar Birkózó Szövetségben dolgozott, közben folyamatosan képezte magát, elvégezte a TF sportszervezői szakát – írta a szövetség hivatalos honlapja.

Számtalan verseny szervezésnél bábáskodott, mindig nagy szakmai alázattal végezte a munkáját, amelynek köszönhetően tavaly, a vilniusi Eb-n megkapta a nemzetközi szövetségtől a FILA-érdemrend arany fokozatát. A vb-re készülő versenyzőket is megrázta a sportvezető halála, a magyarok Moszkvában érte is birkóznak majd.

(Fotó: Magyar Birkózó Szövetség)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.