Élet-Stílus

Tévez kihagyta a hónap helyzetét

A Liverpool Fernando Torres góljával nagy nehezen behúzta a kötelezőt, ellenben a Carlos Tévez (képünk) révén óriási ziccert hibázó Manchester City vereséget szenvedett a Sunderland otthonában. A Bolton csapatát egy magyar kapus is segítette.

A Liverpool 3-0-s elgázolása után úgy tűnt, a Manchester City (is) a bajnokságra esélyes csapatok közé emelkedett. A nyáron alapos bevásárlást végrehajtó manchesteri „kisrokon” azonban gyorsan visszatért a földre – vereséget szenvedett az acélosnak azért nem nevezhető Sunderlandtől.

A találkozó kevés helyzetet eredményezett, azonban egy ordítót igen. Az első félidőben Yaya Touré gyönyörű, 40 méteres passza után Tévez nyolc méterről senkitől sem zavartatva lőhetett kapura – fölé sikerült. A továbbiakban is a City volt a veszélyesebb, ám a hazaiak kapuját védő Simon Mignolet Yaya Touré fejesénél, s a csereként beálló Adebayor kapáslövésénél is hatalmasat védett.

A második félidőben már egyenlő partnerként küzdő Sunderland kihúzta a hajráig, s a hosszabbításban a győzelmet is megszerezte. Elmohamady jobboldali beívelése után Richards ellökte Bentet, s a sértett bevarrta a büntetőt. A manchesteriek első góljukat kapták a bajnokságban, ám ezzel első vereségüket is elszenvedték. A Sunderland feljött a 10. helyre, míg a City visszaesett a 9. pozícióba.

A Liverpool feltámadt a múlt heti sokk után. A hazaiak már az első félidőben is több helyzetet kialakítottak Scott Carson kapuja előtt, ám a második félidőben törték meg a jeget: ekkor egy menetrendszerű Kuyt beadásra Torres hasonló módon érkezett, s ez az ellenfélnek mindig rosszat jelent. A spanyol támadó a folytatásban egy ziccert is hibázott, míg a birminghami Jara tizenhatoson belüli kezezésénél Probert játékvezető intett – kissé túl nagyvonalúan – „tovább”ot: az FC ettől függetlenül megnyerte a találkozót.

Nem úgy egy másik birminghami csapat: a City. Bár a hazai pályán játszó Bolton a mérkőzés nagy részében emberhátrányban futballozott és már kétgólos hátrányban is volt, végül pontot szerzett a Birmingham City ellen.

A házigazdáknál Jussi Jääskeläinen kapus a 37. percben a kiállítás sorsára jutott, a helyére beálló, magyar válogatott kerettag Bogdán Ádám a beszámolók szerint remekül teljesített. A magyar hálóőr most debütált az angol élvonalban.

Premier League, 3. forduló:

Sunderland-Manchester City 1-0 (0-0)
Stadium of Light, 38 ezer néző. Vezette: Dean
Gól: D. Bent (90., 11-esből)
Sunderland: Mignolet – A. Ferdinand, M. Turner (Bardsley, 46.), Bramble, Richardson, el-Muhammadi – Henderson, Cattermole, Malbranque – Campbell (Welbeck, 46.), D. Bent
City: Hart – Richards, K.Touré, Kompany, Lescott (Adebayor, 75.) – De Jong, Yaya Touré – Milner, Barry, Adam Johnson (Silva, 81.) – Tévez (Jo, 90.)

Liverpool-West Bromwich 1-0 (0-0)
Gól: Torres (66.)
Kiállítva: Morrison (86., West Bromwich)

Bolton-Birmingham City 2-2 (0-1)
Gól: Davies (71., 11-esből), Blake (81.), illetve Johnson (4.), Gardner (51.)
Kiállítva: Jääskeläinen (37., Bolton)

Aston Villa-Everton 1-0 (1-0)
Gól: Young (9.)

Az élcsoport:
1. Chelsea 9 pont, 2. Arsenal 7 (9-2), 3. Manchester United 7 (8-2), 4. Aston Villa 6 (4-6), 5. Bolton 5 (5-3), 6. Birmingham City 5 (6-5), 7. Wolverhampton 5 (4-3), 8. Newcastle 4 (7-4), 9. Manchester City 4 (3-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik