Élet-Stílus

Szenvedett a Roma, nyert a Genoa

A Roma meglepetésre csak gól nélküli döntetlent játszott az újonc Cesenával a Serie A 2010/11-es idényének első fordulójában. A Genoa mindhárom pontot elhozta a Friuli stadionból.

A találkozó első félideje az elvártak szerint zajlott: a Roma támadott, az olykor bátor ellentámadásokat vezető Cesena védelme viszont sikerrel ellenállt, s ha sikerült feltörni a „kemény diót”, az 1999 és 2003 között a Romát erősítő Antonioli védett.

A kapus Menez szabadrúgását ütötte ki szünet előtt, de a térfélcsere után sem sikerült a hazaiaknak a Ceccarelli, Pellegrino, Von Bergen, Nagatomo négyes mögé kerülniük, sőt, a Schelotto által tervezett vendégakciók is veszélyesnek bizonyultak. A 70. percben Taddei lapos beadása után Vucinic szerezhetett volna vezetést (Antonioli bravúrral védett).

Udinében nyert a Genoa, a nyáron igencsak megerősödő, és öt „újoncot”, Ranocchiát, Dainellit, Rafinhát, Miguel Velosót és Tonit bevető vendégek még azt is elbírták, hogy a meghúzódó Toni a 39. percben cserét kért. A kiegyenlített első félidőben elsősorban az irányító Veloso illetve a vb-n megismert elfutásaiból párat bemutató chilei Sanchez veszélyeztetett.

Szünet után is azonos koreográfia szerint zakatoltak a csapatok – a 81. percig. Ekkor Dainelli beadása után a cserepadról érkező Mesto Handanovic kapujába ollózott, a sokak által titkos favoritnak tartott Genoa győzelemmel nyitotta az új idényt.

Udinese-Genoa – összefoglaló:


Serie A, 1. forduló:

Roma-Cesena 0-0
Olimpico, 46 ezer néző. Vezette: Gava
Roma: Julio Sergio – Cassetti, Méxes, Juan, Riise – Perrotta (Okaka, 79.), Pizarro, De Rossi (Brighi, 74.) – Menez (Taddei, 64.), Totti – Vucinic.
Cesena: Antonioli – Ceccarelli, Pellegrino, Von Bergen, Nagatomo – Appiah (Piangerelli, 73.), Colucci, Parolo – Schelotto, Bogdani, Giaccherini.

Udinese-Genoa 0-1 (0-0)
Friuli stadion, 15 ezer néző. Vezette: Rocchi
Gól: Mesto (81.)
Udinese: Handanovic – Zapata, Coda (Abdi, 85.), Domizzi – Cuadrado (Pinzi, 58.), Inler, Asamoah, Pasquale – Sanchez, Floro Flores – Di Natale (Corradi, 79.).
Genoa: Eduardo – Ranocchia, Dainelli, Criscito – Rafinha, Milanetto, Veloso (Zuculini, 58.), Rossi – Palacio (Mesto, 72.), Toni (Palladino, 39.), Sculli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik