Élet-Stílus

Idegenbeli sikerrel kezdett a Valencia

admin
admin

2010. 08. 29. 09:12

A Valencia kétgólos győzelmet aratott a Málaga otthonában a Primera División első fordulójában. A Sevilla is jóvátette a nemzetközi porondon elszenvedett kudarcot.

Az átigazolási időszakban „szétszedett” Valenciának úgy tűnik, meg sem kottyan a két Dávid, Silva és Villa távozása, Alboiolék ugyanis jó játékkal és idegenbeli győzelemmel kezdték a szezont.

Az első percektől veszélyesebb vendégcsapat az új szerzemény, Aritz Aduriz találatával szerzett vezetést – a baszk csatár Joaquin (képünk) szöglete után fejelt Arnau kapujába. Fernandez megpattanó szabadrúgásával egyenlített a Málaga, a második félidőben azonban Joaquin saját kontójára eldöntötte a meccset.

A szélső előbb a tizenhatos előteréből zúdított a kapuba, majd alig öt perc elteltével közelebbről ismételt. A Málaga ezt követően mindent megtett az egyenlítésért, azonban Alberto Costa és Pablo Hernandez révén így is a vendégek voltak veszélyesebbek. A Valencia a következő fordulóban a Racing ellen már otthonában folytathatja menetelését.

A Levante csapatánál Luis Fabiano kimaradt a kezdőből, ám így is akadt duplázó futballista. A Braga elleni BL-kiesést nyögő vendégek középpályáján az olasz Cigarini és az elefántcsontparti Zokora kezdett, s a kettős stabilitást adott csapatának, míg a jobbhátvéd francia Konko két gólt tett a közösbe.

Levante-Sevilla – összefoglaló:


Primera División, 1. forduló

Málaga-Valencia 1-3 (1-1)
La Rosaleda, 30 ezer néző. Vezette: Fernández
Gól: Fernández (44.), illetve Aduriz (9.), Joaquín (70., 74.)
Málaga: Arnau – Gámez, Weligton, Iván González, Manu Torres – Quincy, Sandro Silva, Fernando (Apoño, 67.), Eliseu (Juanmi, 75.) – Fernández (Edinho, 83.), Rondón
Valencia: César – Miguel, Navarro, Ricardo Costa, Mathieu (Jordi Alba, 71.) – Vicente (Pablo Hernández, 59.), Albelda, Banega, Joaquín – Mata (Tino Costa, 78.), Aduriz

Levante-Sevilla 1-4 (1-2)
Ciudad de Valencia, 10 241 néző. Vezette: Pérez Lasa
Gól: Rubén (10., 11-esből), illetve Konko (12., 62.), Negredo (28., 11-esből), Renato (88.)
Levante: Munúa – Cerra, Héctor Rodas, Ballesteros, Juanfran – Valdo (Rafa Jordá, 67.), Xavi Torres, Pallardó (Sergio, 58.), Juanlu (Nacho González, 75.) – Rubén, Xisco Munoz
Sevilla: Palop – Konko, Fazio, Escudé, Dabo – Navas, Zokora, Cigarini (José Carlos, 87.), Perotti (Diego Capel, 84.) – Renato, Negredo (Kanoute, 76.)

Hércules-Bilbao 0-1 (0-0)
Gól: Llorente (46.)
Kiállítva: Fritzler (90., Hércules)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.