Élet-Stílus

Pár nap múlva itt a Vaya Con Dios

admin
admin

2010. 08. 27. 08:50

A budapesti Syma csarnokban ad koncertet szeptember 1-jén a Vaya Con Dios. A Dani Klein énekesnővel a nyolcvanas-kilencvenes években népszerűvé vált csapat ezúttal friss, akusztikus hangszerelésű lemezét mutatja be.

A Vaya Con Dios a pár év alatt, több, mint 7 millió eladott lemezzel minden idők legsikeresebb belga könnyűzenei produkciójává nőtte ki magát. Az olyan dalok, mint a „Nah Neh Nah”, a What’s A Woman”, vagy a „Just A Friend of Mine” örökre beírták a Vaya Con Dios nevét a könnyűzene történetébe. A dalok hallatán szinte bármelyik generáció tagja elmosolyodik, hiszen valamilyen élmény biztosan fűződik hozzá. A már említett „Nah Neh Nah” a mai napig kihagyhatatlan a hazai DJ-k repertoárjából, a „What’s A Woman” című ballada pedig olyan népszerűsége pedig több magyar nyelvű feldolgozást is inspirált.

A robbanásszerű siker persze, ahogy ez sajnos lenni szokott, meghozta a nem kívánt problémákat is. 1991-ben Dani Klein, akinek hangja alapján mindenki azt gondolta, hogy egy amerikai blues énekesnő és Dirk Schoufs, aki az egyedi hangzásvilágért felelt, összekülönböztek. A két alapító tag szétválásával gyakorlatilag meg is szűnt egy időre a Vaya Con Dios, habár Klein más zenészekkel ezután is többször fellépett. A tragikus események sajnos itt még mindig nem értek véget, hiszen 1991 végén Schoufs, egy HIV fertőzéséből adódó betegségből kifolyólag, elhunyt.

Dani Klein az események után egy olyan döntéshelyzetbe került, amit kevesek irigyelnének tőle. Vagy abbahagyja karrierjét, vagy szólóelőadóként továbbviszi a Vaya Con Dios nevét oly módon, hogy az mindvégig méltó maradhasson az alapítótagokkal közösen megteremtett hagyományokhoz.

Klein szerencsére jól döntött és azóta három sorlemez mellett két válogatáslemezt is megjelentett. Ezekből összesen több, mint 10 millió példányt adtak el világszerte.Az olyan slágerek, mint a „Puerto Rico”, a „Heading For A Fall”, vagy a „Don’t Break My Heart” már ebből az időszakból származnak.

A Vaya Con Dios legújabb lemeze Comme On Est Venu címmel jelent meg 2009-ben. Az album több szempontból is újító, mind a közönség, mind pedig Dani Klein számára. Egy részről az énekesnő minden számot francia nyelven ad elő, másrészt pedig olyan nagyívű, vonósokkal megtámogatott hangszerelés jellemzi, ami még egyik korábbi kiadványán sem volt hallható. A francia nyelv használatát Klein gyerekkora ihlette, amikor a legtöbb számot ezen a nyelven hallhatta a rádióban. A nyelvet és a hangszerelést illető változásokon túl azt is illik megemlíteni, hogy a lemez elkészítéséhez több híres zenész is hozzájárult. Az énekesnővel olyan nevek működtek közre, mint a Toots Thielsman, aki harmonika-játékával teljesen egyedi stílust teremtett, vagy éppen Philip Cathrine, aki manapság nemzetközi szinten az egyik legfelkapottabb jazz gitáros.

A mostani budapesti koncerten a friss lemezről ugyanúgy hallhatunk majd dalokat, mint a régebbi, már jól ismert slágereket felvonultató albumokról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.