Élet-Stílus

Adatvédelmi botrány a drogérialáncnál

admin
admin

2010. 08. 27. 10:56

Több mint 7 millió emailcím és 150 ezer németországi ügyfél neve, postacíme és egyéb adatai kerültek ki az internetre a Schlecker drogérialánc adatbázisából.

A Magyarországon is érdekelt társaság pénteken megerősítette, hogy ügyféladatok kerültek nyilvánosságra. A Schlecker szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az adatszivárgást már megállították, számlaadatok vagy jelszavak nem jutottak ki az adatbázisból, és a probléma egy alvállalkozónál, egy külső szolgáltatónál történt – írta a Bild című német lap.

Az újság szerint egy internetkapcsolattal rendelkező közönséges számítógéppel bárki hozzáférhetett a bizalmas adatokhoz, 7,1 millió emailcímhez a Schlecker elektronikus hírlevelének címlistájából, valamint 150 ezer ügyfél teljes nevéhez, neméhez, emailjéhez és lakcíméhez.

A Schlecker ígérte, hogy a szolgáltatóval szoros együttműködésben kivizsgálják, hogy miként juthattak ki a személyes információk az adatbázisból, és a lehető leghamarabb tájékoztatják az ügyfeleket az esetről.

A Bild szerint az érintett informatikai szolgáltató dolgozik egyebek között a német pénzügyminisztériumnak, az Allianz biztosítónak és a szociáldemokrata pártnak is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.