Élet-Stílus

Lesz új FTC-stadion az Üllői úton

admin
admin

2010. 08. 24. 09:57

Lesz új stadion az Üllői úton, de hogy egy éven belül megépül-e, az elsősorban az engedélyeztetési eljárás hosszától függ - jelentette ki Alexander Gersl, a Ferencváros tulajdonosi képviselője, egyben megbízott vezérigazgatója a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.

A vezető megerősítette: a klub tulajdonosai szeretnék egy éven belül felépíteni az új Üllői úti arénát, amelyhez elmondása szerint az önrész már a tulajdonosok rendelkezésére áll, s most éppen a banki finanszírozásról tárgyalnak több pénzintézettel.

Alexander Gersl hangsúlyozta: magyar befektetőt keresnek a Ferencvároshoz, de hogy kivel, kikkel tárgyalnak, azt titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem árulta el. Ugyanakkor egyértelműen tagadta, hogy jelenleg tárgyalnának Demján Sándorral, vagy cégével, a Trigránittal. “Egy éve tárgyaltunk Demján úrral, de akkor sem lehetséges befektetőként, hanem mint egy stadionépítő vállalat fejlesztőjeként, de a megbeszélések eredménytelenül zárultak.”

Gersl hozzátette: az új vezérigazgató személye az új befektető kilététől is függ. Olyan vezetőt szeretnének kinevezni, aki az új befektetőnek, és a jelenlegi tulajdonosnak, vagyis Kevin McCabe-nek egyaránt megfelel.

A Ferencváros tulajdonosi képviselője végül bejelentette, hogy a Győri ETO elleni bajnoki mérkőzést szeptember 1-jén, szerdán 19 órától rendezik, s erre a találkozóra, amolyan ajándékként, minden regisztrált ferencvárosi szurkoló ingyen mehet be, a kedvezmény az ETO-drukkerekre is vonatkozik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.