Élet-Stílus

Kispályán nagy volt a Győr

A magyar bajnok Rába ETO hibátlan teljesítménnyel, három győzelemmel az első helyen zárta az UEFA Futsal Kupa győri selejtezőcsoportját.

A házigazda Rába ETO az első két fordulóban aratott magabiztos győzelme után (hétfőn Croatia 97 Appenzellt 6-3-ra, kedden az andorrai FC Encampot 10-0-ra verte) a hozzá hasonlóan százszázalékos angol Helvécia Londont is könnyedén fektette két vállra.

A magyar bajnokcsapat már a 12. másodpercben előnybe került, majd a harmadik percben Maradász újabb pazar megmozdulása után máris két góllal vezetett.

A második félidő négygólos ETO-vezetésnél kezdődött, de az ötödik találatra mindössze 17 másodpercet kellett várni, a vendégeknek 0-5-nél sikerült először bevenniük a győri kaput. A folytatásban a magyar csapat Al-Ioani révén újabb két gólt szerzett.

A Helvécia London közvetlenül a dudaszó előtt aztán ismét betalált, beállítva ezzel a 7-2-es végeredményt. Az angol csapat ellen a házi góllövőversenyt a triplázó Al-Ioani nyerte három góllal, Madarász kettővel, Amrani és Gyurcsányi pedig eggyel-eggyel zárt.

Az ETO hibátlanul, 23-5-ös gólkülönbséggel került a Bajnokok Ligájának megfelelő sorozat selejtezőjének következő körébe, ahol a mostaninál jobb ellenfelek várnak rá.

UEFA Futsal Kupa, győri selejtezőcsoport, 3. forduló:
Rába ETO FC-Helvecia Futsal London (angol) 7-2
Croatia ’97 Appenzell (svájci)-FC Encamp (andorrai) 12-4

Végeredmény:
1. Rába ETO 9 pont
2. Helvécia London 6
3. Croatia ’97 Appenzell 3
4. FC Encamp 0

(Fotó: etofutsal.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik