Élet-Stílus

Két magyar hajó már döntős

admin
admin

2010. 08. 20. 14:03

A péntek délelőtti előfutamok után két magyar egység már készülődhet a vasárnapi döntőre 500 m-en a poznani kajak-kenu világbajnokságon. Öt hajó a délutáni középfutamban folytatja szereplését.

A magyarok közül elsőként a 2004-es olimpia bajnoka, a vb-n ebben a számban először induló kajakos Janics Natasa szállt vízre a Málta-tavon, amely ezúttal jóval szebb arcát mutatta, mint a csütörtöki nyitónapon – napsütéses, 20 fokos időben kezdték a küzdelmet a versenyzők. Janics egy futamba került az ukránok pekingi aranyérmesével, Inna Oszipenko-Radomszkával, s a várakozásoknak megfelelően ők ketten küzdöttek az első helyért.

Az ukrán az elején nagyon elhúzott, s a szegedi lapátforgató hiába hajrázott nagyszerűen, végül meg kellett elégednie a második hellyel. A stégre érve nem akart nyilatkozni, csak annyit mondott: “Majd a döntő után.”

A férfiak hasonló számában érdekelt, friss Európa-bajnok Szalai Tamás ír és új-zélandi ellenfele mögött harmadikként, a kenu egyesek között versenyző Korisánszky Péter pedig remek pályát teljesítve másodikként haladt át a célvonalon, csak a címvédő fehérorosz Gyenyisz Harazsa volt gyorsabb nála.
A címvédésre készülő Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros révén aztán megszületett a nap első magyar győzelme is: a fiatal duó nagyszerű teljesítményének köszönhetően egyből a vasárnapi fináléba került.

“Nagyon készültünk erre a futamra, mert az első hely egyenes ági döntőbe jutást ért. Nem mentünk +max+ pályát, egy kicsit tartunk is attól, hogy a fináléban sem tudjuk majd kievezni magunkat a hullámos víz miatt. A taktikánkon egy kicsit változtatunk kell majd, nem szabad az utolsó kétszáz méterre hagyni a döntést” – mondta a verseny után a vezérevezős Szabó.

A férfiak hasonló számában versenyző, tavaly második Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kettős szintén megnyerte futamát, de számukra ez csak bemelegítés volt, hiszen – ugyanúgy, ahogy az egyes számokban – itt sem lehetett egyből a fináléba jutni.

Szintén vízre kell szállnia a második fordulóban a Széles Gábor, Varga Dávid kenupárosnak, amely harmadikként ért célba, s itt csak az első hely ért fináléba kerülést.

Velük ellentétben a címvédő női kajaknégyes – amelynek vezérevezőse ezúttal Janics, mögötte pedig Csipes Tamara, Kovács Katalin és Benedek Dalma ül a hajóban – megspórolta magának a középfutamot, ugyanis esélyeshez méltó evezéssel minden riválist maga mögé utasított, s az első helyezettnek ebben a számban is egyből döntő volt a jutalma.
Az 500 m-es táv középfutamait 14 órától rendezik Poznanban – öt magyar hajóval.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.