Élet-Stílus

Németh Krisztián az Olympiakoszba igazol

Sajtóértesülések szerint Németh Krisztián szinte biztosan a görög Olimpiakosznál folytatja pályafutását.

Lapértesülések szerint a Liverpool és a görög együttes már korábban megállapodott egymással a csatár átigazolásának ügyében. A Sky Sports úgy tudja, Pataky Tibor, a Németh ügyeit intéző CMG menedzseriroda képviseletében csütörtökön Athénba utazott, hogy Szokrates Kominakisz egyesületi elnökkel megvitassa a szerződés feltételeit.

A brit forrás szerint Németh – akiért 1,3 millió eurót fizet a pireuszi klub – három plusz egy évre szóló kontraktust ír alá a Megyeri Balázst is foglalkoztató Olympiakosszal, amely 75, míg a Liverpool 25 százalékban részesül majd a támadó jövőbeli eladásából.

A ‘Pool honlapján megjelentette, de egyelőre nem kommentálta a hírt.

A korosztályos nemzeti csapattal Európa-bajnoki és világbajnoki bronzérmes, egyszeres felnőtt válogatott Németh Krisztián három évvel ezelőtt került az MTK-tól igazolt az angol klubhoz, s bár a tartalékcsapatban gólkirály volt, a felnőttek között – egy-két felkészülési meccset leszámítva – nem kapott szerepet. A Liverpool legutóbb kölcsönadta az AEK Athénnak, amelyben 18 mérkőzésen három gólt szerzett. A hírek szerint több görög klub, továbbá spanyol, olasz és holland csapatok is érdeklődtek Németh iránt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik