Élet-Stílus

Két magyar egység lemaradt a döntőről

Az 1000 méteres távon Kucsera Gábor és a férfi kajaknégyes nem jutott be a döntőbe a poznani kajak-kenu vb-n.

A kajak egyesek versenyében érdekelt Kucsera Gábor és a férfi kajaknégyes nem jutott be a döntőbe 1000 méteren. A többi számban sikeresen szerepeltek a magyarok az előcsatározások során, így a szombati nyolc finálé közül hatban lesz magyar hajó.

Kucsera csupán ötödik, az Eb-n ezüstérmes férfi kajaknégyes pedig negyedik lett középfutamában, a továbbjutáshoz legalább az első három között kellett volna zárniuk.

Kovács Katalin (K-1), Vajda Attila (C-1) és a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos kettős (K-2) futamgyőzelemmel, a Tóth Márton, Mike Róbert kenupáros pedig egy második hellyel került a legjobb kilenc közé a csütörtök délutáni középfutamokból.

Vajda attila jó formában (MTI)

Vajda Attila jó formában van (MTI)

A Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos duó már a délelőtti előfutamból kvalifikálta magát a döntőbe, míg a kenu négyeseknél a kevés nevező miatt csak finálét rendeznek.

Pénteken az 500 méteres előcsatározásokat rendezik Poznanban.

Így látta a kapitány

„A két kudarcnak természetesen nem örülök, a rosszabbik rossz a négyes kiesése, ami egyelőre érthetetlen számomra. Kucserában benne volt a döntő, nem sikerült neki, nagyon sajnálom. A többiekkel elégedett vagyok, a szombati döntők során több érem is benne van ebben a hat egységben. A körülményekkel nem akarok foglalkozni, a víz mindenkinek egyformán hullámos volt” – nyilatkozta Storcz Botond az MTI-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik