Élet-Stílus

Kánikula már nem lesz

admin
admin

2010. 08. 18. 06:30

A hét végére visszatér a nyugodt, nyári idő. Bár augusztus 20-a után általában némileg visszaesik a hőmérséklet, az időjárás nem a naptár alapján dolgozik.

Szerdától szombatig „eseménytelen, nyugodt időre” számíthatunk, ami azt jelenti, hogy a lassú, fokozatos felmelegedésnek köszönhetően a hét végére 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet – tudta meg a FigyelőNet az Országos Meteorológiai Szolgálattól (OMSZ). Kánikulára viszont idén már nemigen számíthatunk, az éjszakák ilyenkor már hűvösebbek, köszönhetően annak, hogy napról napra hosszabbra nyúlik a sötét időszak.

Azt azonban mégsem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy augusztus 20-a után „elromlik” az idő, lehűlésekkel és esővel beköszön az ősz. Az időjárás ugyanis nem ismeri a naptárat, működését az aktuális légköri viszonyok, a fizikai törvények alakítják. Bár a statisztikák szerint 20-a után valóban némileg lehűl a levegő, de ennek ellenkezőjére is van példa, éppen a mostani hétvége. Dátum alapján tehát nem lehet az időre következtetni – erősítette meg az OMSZ.
Szerdán az ország területére szerda estig: Változóan felhős időre számíthatunk, északon kevesebb, délen több napsütéssel. Északon, északnyugaton kisebb eső, zápor kialakulhat – írja a met.hu. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csupán napközben északkeleten élénkül meg a nyugati szél, ott erős széllökés is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 24, 28 fok között alakul.

Csütörtöktől északon egy gyenge, érintő hidegfront hatására záporok még kialakulhatnak, majd ezt követően vasárnapig csapadékra nincs kilátás. Nem lesz zavartalan azonban a napsütés, a déli órákban kevés gomolyfelhő is képződhet. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között valószínű.

Veszélyes időjárási jelenség nem várható, szerda éjjel és hajnalban elsősorban a derületebb déli országrészben illetve a völgyekben ködfoltok képződhetnek. A fővárosban a légszennyezettségi mutatók az egészségügyi határérték alatt alakulnak – olvasható az OMSZ honlapján.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.