Élet-Stílus

Szombatra kimerül a Föld

Az emberiség idén augusztus 21-én túllépi azt a mennyiségű erőforrást, amelyet a Föld – hosszú távon fenntartható módon - egy év alatt biztosítani képes. Vagyis szűk kilenc hónap alatt feléltük a természet által 2010-re biztosított forrásokat. Jelenleg másfél bolygóra lenne szükségünk – jelentette a Global Footprint Network (GFN).

A kaliforniai székhelyű kutatóintézet minden évben meghatározza a Föld biokapacitását, azaz a természet hosszú távon is fenntartható eltartóképességének mértékét, amely a bolygó erőforrásainak minden évben megújulásra képes mennyiségét jelenti. Ezt viszonyítják az emberi „szükségletekhez”, vagyis azon erőforrás mennyiséghez, amelyet az emberi tevékenységekhez felhasználnak, valamint amelyek a kibocsátott szén-dioxid megkötéséhez szükségesek.

Már a tőkét éljük fel

Az összehasonlítás azt mutatja, hogy 2010-ben augusztus 21-i dátummal az emberiség igényei, vagyis ökológiai lábnyoma eléri azt a mértéket, amelyet ebben az évben a természet nyújtani képes – közölte a GNF hazai partnere, a Dandelion Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
Ez a nap az „ökológiai túllövés napja”, amelynek számítása a következő: a világ biokapacitását elosztják a világ ökológiai lábnyomával, majd megszorozzák 365-tel. Az eredmény 2010-ben a 233, vagyis az emberiség ennyi nap alatt idő alatt éli fel az év során rendelkezésre álló biokapacitást. Idén az év 233-dik napja augusztus 21-re esik.

ökológiai lábnyom

Annak mértéke, hogy adott egyén, populáció, szervezet vagy tevékenység mekkora biológiailag produktív területet igényel annak érdekében, hogy fedezze anyag- és energiafogyasztásait, továbbá asszimilálja az általa kibocsátott hulladékokat, az aktuálisan alkalmazott technológiai színvonal és erőforrás-gazdálkodási megoldások mellett.

A fentiek úgy értelmezhetőek, hogy mostantól, azaz augusztus 21-étől, az év végéig az emberiség a tevékenységeihez szükséges ökológiai erőforrásait a természeti tőke feléléséből fedezi. Szemléletesebben ez azt jelenti, mintha egy ember kilenc hónap alatt felélné egész éves fizetését.

Az emberiség eddigi történelme során meg tudott élni a természeti tőke biztosította kamatokból – ami azt jelenti, hogy kevesebb erőforrást használt fel vagy szén-dioxidot bocsátott ki évente, mint amennyit a bolygó bioszférája újra tudott termelni vagy megkötni volt képest, az adott évben.

Szakadék kereslet és kínálat között

forrás: Global Footprint Network & InfoGrafik

forrás: Global Footprint Network & InfoGrafik

Körülbelül bő két évtizeddel ezelőtt, átléptük azt a kritikus határvonalat, ahol a természeti erőforrások iránt támasztott emberi igények mértéke elérte illetve túllépte azt az ütemet, amellyel a természet ezen erőforrásait és szolgáltatásait biztosítani tudja. Ez a szakadék az ökológiai erőforrások iránti „keresleti” és „kínálati” oldalak között – amelyet ökológiai túllövésnek nevezünk – folyamatosan növekedett az azóta eltelt években.

Jelenleg majdnem egy év és hat hónapra van szüksége a földi ökoszisztémának, hogy előállítsa (megújítsa) azon erőforrásokat, amelyet az emberiség egy év alatt elfogyaszt.

Az ökológiai túllövés állapota csak korlátos ideig tartható fenn, mielőtt az ökoszisztéma degradálódása vagy esetleges összeomlása bekövetkezne. E degradáció jelei már tapasztalhatóak például a vízhiány, elsivatagodás, a talajok pusztulása, csökkenő szántóföldi hozamok, erdőírtás, a fajok gyors kihalása, halállományok összeomlása, vagy a globális klímaváltozás formájában.

A túllövés egyes következményeit jelenleg, illetve már korábban is érzékeltük, ismertük, de a túllövésnek lehetnek olyan – egyelőre rejtett, késleltetett – következményei is, amelyek esetleg csak a jövőben válnak érzékelhetővé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik