Élet-Stílus

Fölényes Videoton siker

Magabiztosan, három góllal nyert a Videoton az MTK otthonában, míg a Szolnok első otthoni élvonalbeli szereplésén szerezte meg a három pontot a Paks ellen.

A Videoton már a 10. percben megszerezte a vezetést Alves révén, így a találkozó későbbi részében inkább a védekezésre helyezte a nagyobb hangsúlyt. Az MTK ugyanakkor nem tudott élni ezzel a lehetőséggel, igazán nagy helyzetet sem tudtak kidolgozni.

A második félidőben ismét Alves volt eredményes, majd a találkozót a csereként beállt Vasiljevic döntötte el végleg. Az MTK támadójátéka továbbra sem jeleskedett, viszont cserébe hátul is fellazultak, így a Videoton gyors ellentámadásokkal operált, és végül nyert megérdemelten.

Hatvankét évvel az utolsó NB I-es mérkőzése után fogadhatott újra élvonalbeli ellenfelet a MÁV labdarúgócsapata Szolnokon. A találkozó elejét ennek megfelelően a vendég Paks uralta, ám lehetőségeiket sorra elpuskázták. Ráadásul egy kontratámadásból Alex szerezte meg a vezetést a hazaiak számára, majd a félidő vége előtt büntetőből Remili növelte az immár magabiztosan játszó hazaiak előnyét.

A második játékrészben Sipeki révén szépíteni tudott a Paks, és úgy tűnt, az ellenfelét magára húzó Szolnok kiengedi a kezéből a három pontot. A 91. percben azonban Lengyel végül bebiztosította a győzelmet.

Soproni Liga, 3. forduló:
MTK-Videoton FC 0-3 (0-1)
Hidegkuti stadion, 1000 néző, v.: Bede
Gól: Alves (10., 51.), Vasiljevic (64.)
Sárga lap: Szabó Á. (29)., Sütő (91.), illetve Lázár (11.), Sándor Gy. (36.)
MTK: Szatmári – Vukadinovic, Sütő, Pintér Á., Vadnai (Ladányi, 68.)- Pátkai, Szekeres, Szabó (Skriba, 65.) – Kanta, Tischler (Eppel, 77.), Pál A.
Videoton: Tujvel – Lázár, Lipták, Horváth G. (Vaskó, 65.), Andjic (Hidvégi, 32.) – Sándor Gy., Farkas, Polonkai (Vasiljevic, a szünetben)- Nagy D., Vujovic, Alves

Szolnoki MÁV FC-Paksi FC 3-1 (2-0)
Szolnok, 2000 néző, v.: Kovács J. Z.
Gól: Alex (22.), Remili (45., tizenegyesből), Lengyel B. (91.), illetve Sipeki (63.)
Sárga lap: Pisanjuk (44.), Lengyel B. (77.), illetve Sipeki (52.)
Szolnok: Tarzcy – Hevesi-Tóth, Hegedűs Gy., Pető Z. (Vörös a szünetben), Schindler – Búrány, Molnár Z. – Remili, Pisanjuk, Tchami (Koós 64.) – Alex (Lengyel B. 73.)
Paks: Csernyánszky – Fiola, Éger, Sifter, Csehi (Gévay a szünetben) – Böde (Lisztes 11.), Sipeki — Bartha (B. Tóth, 74.), Kiss T., Heffler T. – Montvai

Ajánlott videó

Olvasói sztorik