Élet-Stílus

Mit kezdett Cseh Tamással a Sziget?

admin
admin

2010. 08. 11. 11:32

„Micsoda útjaim…” – egész délután ez a töredéksor bujkált az agyamban, még akkor is, amikor a Főhajtásra mentem a Sziget nulladik napjára.

Hogy kerül ide Cseh Tamás? Utálta az ilyen felhajtásos fesztiválozást, és a dalaitól is idegen volt mindez. Egyszerűen nem ez az ő terepe, az övé a klub, maximum a színház. Az meg dupla szerepzavar, hogy mások, a maguk felfogásában nótázzák el, fordítsák le a csehtamási lélekdalokat.

A Cseh–Bereményi szerzőpáros ugyanis nem egyszerűen dalt komponált-szöveget írt, hanem a lelkét fordította le kimondható érzelemsugárzássá. Mit kezdhet ezzel a Kistehén vagy a Balaton, hogyan legyen ezekből etnodal vagy pláne rockosított lélekvándorlás?

Tisztes tömeg gyűlt össze mégis a Világzene Nagyszínpad előtti réten, erősen vegyes korosztály, – ja, a működő kíváncsiság – hogy végighallgassa a promóciós műsort, gondolom gonoszul, kissé mogorván. Mert azt se sikerült felednem, hogy a CD már megjelent, amelyben Cseh Tamás dalait, Bereményi szövegeit gondolják újra Eszembe jutottál című tribute-lemezen olyan előadók, mint Lovasi András, Palya Bea, a Heaven Street Seven, a Csík zenekar, Péterfy Bori & Love Band, a PASO, a Quimby, a Besh o droM, a Napra vagy Herczku Ágnes.

Képgaléria az emléknapról

Képgaléria az emléknapról (fotó:Tiszai András)

Igazán szép gyűjtemény, divatos előadók dolgoztak fel a ska, a pop, a rock, olykor a jazz vagy épp a népzene stílusában… Mit is? Cseh Tamást?

Maradjunk gonoszak: keveseknek sikerült hitelesnek maradniuk Tamáshoz kinn a réten. Másik János, aki két lemezen is alkotótársa volt a dalnoknak, persze magától értetődően az volt, jól közelített a lázongó lélekhez Palya Bea, Herczku Ágnes, Harcsa Vera, érdekes, pont a lányok, talán még a Kistehén zenekar meg a Balaton is. De sokaknak nem sikerült: a lélekvándor ugyanis nem olyan, mint átültetni a rockot mondjuk az etnoba, vagy jazzesíteni a népdalt. A lélek nem minden húron szól jól.

Na, mindegy. Megvolt a nulladik nap, mehet a buli, szerdától minden a régi. Béke poraidra, Cseh Tamás! Eszünkbe jutottál!

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.